M E N E T S Z É L

Újratervezés

Igazából, a Jóisten, vagy az Univerzum, kinek melyik kedvesebb, figyelmeztetett minket Gy térdével. Aki gyakorlatilag minden bemelegítés nélkül indult el a 18 napra tervezett országjáró biciklizésre, amiből 13-at tényleges haladással gondoltunk elmúlatni, napi 70-100 km-ekkel. Mentségére, máskor is így szokott… A figyelmeztetés hatására három nap után az első nagyobb megállónknál, Budapesten újraterveztük kicsit a továbbiakat, a távokat 60-70 km-ben maximálva, néhány pont kihagyásával. El is neveztük ezt 2×60-as projektnek: 60 éves korban napi 60 km…

Bevallhatom azt is, hogy nekem eleve fenntartásaim voltak a lelkem mélyén a 18 nap miatt. Nem azért mert nem fogjuk bírni, szívósak vagyunk, hanem azért, mert a nyár, a szabadság olyan rövid, és még annyi de annyi mindent kellene csinálni! De a régen látott és megszeretett, vagy még sosem látott, de hívogató utak ezeket a fenntartásokat lazán félresöpörték, abba is beletörődtem hogy így a nyár kellős közepén nyilván ismét feketére fog pörkölődni valamennyi szabad testfelületem. Mégis könnyen kiegyeztem volna azzal, hogy pl. csak Debrecenig megyünk, vagy akár itt és most abbahagyjuk…

Gy viszont ragaszkodott hozzá, hétvégén eleget pihent, menjünk tovább. A hétfő jó nap volt, végre hátszelet kaptunk, az egy Dunaharaszti környékének kivételével csendes utakkal… A szállás is jó volt Újlengyelnél, teraszos faház, lovak, finn szauna finnekkel, jópofa lezser vendéglátás, sör a hűtőben, svédasztal. Szép reggelen, vidáman indultunk tovább, akácerdő, madárcsicsergés, néptelen földút, úgy tűnik, mintha csak a miénk volna…

Gyanútlanul poroszkálunk hát, amikor a Jóisten, vagy az Univerzum, a második figyelmeztetést is kiadja. Ezúttal erősebb formában, ténylegesen megakadályozva a tervezett út folytatását. Ehhez egy kutyát vesz igénybe, amely jöttünkre mérges csaholásba kezd, Gy szerint kerítésen kívül. Én ilyenkor gyorsítok, Gy viszont fékez, hogy a kutyaijesztő felszerelést üzembe helyezze. Kellő követési távolság híján a földön kötök ki, a csuklómban erős fájdalommal. Sejtem, hogy így nem lesz egyszerű a továbbtekerés, közben várom a kutyát amelyik meglepő módon elhallgat, szerencsére. A csuklómat viszont akárhogy borogatom, a fékezés, sebességváltás, újraindulás, tehát ahol erőt kell kifejteni, fájdalmas. Jön ehhez jó 8 km homokon, aminek csak kb. kétharmada szilárd, nedves, a többi csúszkálós, hát ezt még felemlegetni se esik jól. A végén 2 km-en a napon már csak tolom.

Aztán Csemőtől végre aszfalt, ahol is, amíg nem kell használni a jobb kezem, vígan suhanunk a hátszélben, néptelen utakon. Kicsit még reménykedek benne, hogy másnapig pihentetve majd javul, el is határozzuk hogy a Cegléd-Szolnok távhoz igénybe vesszük a vasutat. Aztán, mire a városon átvergődünk, kivárjuk a vonatot, majd leszállunk Szolnokon, már sejtem hogy ez nem fog másnapra elmúlni, de tán még a harmadikra se. Irány a sebészet, Hetényi kórház, a város (túlsó) szélén, legalábbis nekem úgy tűnik… És ez itt a reklám, nemcsak azért, mert a kezelési lap tanúsága szerint 15:24-kor jelentkezek be a rendszerbe és 15:43 után nem sokkal már szabályosan ellátva (“rövid, dorsalis gipsz, felvágva, átpólyázva”) vidámkodok a felmálházott bringa mellett. A doki és a gipszelő nagyon jófejek, szintén bringások, a doki hétvégén készül Nagyatád mellé triatlonozni. Biztatnak, lehet ezzel biciklizni, itt az Alföldön biztosan. Szerintem is lehet, főleg ha muszáj, sőt, gipsz nélkül is lehet.

Nekünk most nem muszáj, így levonjuk a következtetést a Jóisten, ill. az Univerzum szándékaival kapcsolatban, visszaügyeskedünk a vasúthoz, várunk egy vonatot, amin lehet bringát szállítani, közben szépen lemondjuk a hátralévő szállásokat, foglalunk egyet Budapesten (a gyerekeknél : -), aztán másnap a bringákat hátrahagyva hazamegyünk egy kapóra jövő oszkárral.

IMG_5145_

Én csöndben örülök, mennyi mindenre lesz időm, bár vannak fenntartásaim hogy félkézzel annyira nem lesz egyszerű. Egy biztos, végre lesz megint élménybeszámoló a blogon… Lesz miért várnom az iskolakezdést is… Ez egy passzív pihenős, elmélkedős nyár lesz. Leshetjük a gólyát lassan megint (ezek a madarak valami miatt idén mifelénk alacsonyan röpködnek). Az élet más oldalaival ismerkedhetek, például, hosszú kihagyás után újra lesz budapesti buszbérletem, ami régi vágyam : -). Esetleg mehetünk végre sétálni az erdőbe is.

Nos ez az a mondat ami Gy-ben elindítja megint az újratervezés algoritmusát. Vasárnap Budapesten leszünk egy kerek szülinapon, csütörtökön jelenésem van az eü-ben, addig menjünk hegyekbe, ha már mindketten szabin vagyunk. Neki Szilvásvárad és a Zemplén jut az eszébe. Nekem Pipulka blogja és a Börzsöny. Belelkesülünk, nincs is messze, nem kell félnapokat autózni, tök jó lesz! Nézegetjük a szálláslehetőségeket, már péntek van, az autó közben elromlik, a szervizből telefonálnak hogy alkatrész nincs, a jövő hét elejéig nem is lesz.

Rádöbbenünk, hogy a Jóisten (vagy az Univerzum) most már az autót is elvette tőlünk. Biztos ami biztos. Kicsit szomorkodunk ezen, de hát ő tudja, és van busz, vonat. Jobb is ha nem vagyunk az autóhoz kötve. Megint újratervezés, és ez már (majdnem pontosan) meg is valósul, mert ma már ez is a múlt: Budapestről Kismarosig elmegyünk vonattal, majd onnan kisvasúttal Királyrétig. Az erdőn át Kemencére, annak is a szélére. Másnap onnan az erdőn át Nagybörzsönybe. Ott teszünk egy kisebb túrát, aztán indulunk vissza busszal Szobra, majd vonattal Budapesten át haza Pécsre. Egy kisebb vándortábor, három napi menetfelszereléssel, szerencsére meleg van, volt, lesz, ez kevés cókmókot jelent, ha lemondunk minden fölösleges luxusról. Nem nehéz, egy félbeszakadt több hetes biciklitúra után, mit nekünk 3 nap vadon…

Tehát, irány Budapest és aztán a Börzsöny!

Reklámok

2015. július 27. Posted by | útleírás, bicikli, gondolatok | 2 hozzászólás

Gy. úti beszámolója Budapesttől Szolnokig

  1. nap: Budapest – Újlengyel 71 km

A szokott módon figyeljük a meteorológiai jelentéseket, majd a szokott módon nekivágunk a mai napra tervezett útnak. Jó, hogy hoztunk melegebb holmit (ami már a rakparton lekívánkozik rólunk). Csepel jó kerékpárútján haladunk, majd a belső utcákon hamarosan a Dunaparton vagyunk.

IMG_5113

Átmegyünk az M0-s hídon, keressük a kerékpárút folytatást, de nem találjuk, így Dunaharaszti közepéig a teljes forgalom mellett tekerünk. A szokásos opciók után jelentős hátszéllel hasítunk Ócsa felé. A fürdésre alkalmatlan időjárási viszonyok miatt a Délegyháza – Bugyi útvonalat kihagyjuk. Ócsára harangszóra érkezünk, a híres templomot csak kívülről tudjuk megnézni.

IMG_5118

Míg fényképezünk, egy néni gyalogol, a boltba megy, ami szerinte nincs messze, alig fél km-re, barátságosan szóba áll, s pár perc múlva mindent tudunk róla. Végül áldását adja további utunkra, mi egészséget kívánunk, s szép helyen ebédelünk. Inárcsra érkezve pihenünk az árnyasban, majd nézelődünk a Szent György templom romjainál.

IMG_5123

Inárcs település teljesen egybeépült Kakuccsal. M mintha vízhajtót szedett volna ezen a napon, aggódik hogy még 5 km a lakott terület vége, de tapasztalatból reménykedik, legalább egy kukoricatáblának kell lennie a két falu között! És igaza lesz, meg is jelöljük… Újhartyánra kora délután érünk, a 404-es úton akarjuk keresztezni az autópályát, ám túl nagy a forgalom és le vagyunk tiltva az útról. Szerencsére 2 km-re van egy kis átjáró, az nekünk pont megfelel. Nagyon korán érünk a szállásra, mely igazi tanyai paradicsom: lovakkal, szaunával, sörrel.

IMG_5127

IMG_5131

IMG_5126

IMG_5139

Talán az első olyan nap volt biciklizéseink során, amikor egész nap nekünk segített a szél!

  1. nap: Újlengyel – Szolnok – Budapest 57 km

Egy könnyű napnak ígérkezik, a távolság nem sok, az idő javulóban, a térdem is kezd beletörődni a napi megpróbáltatásokba. Az erdőn át megyünk, jól járható kavicsos úton. És ekkor a süsnyőből jelentős kutyaugatás hallatszik. Kerítés nincs. Látom is, hogy egy nagy testű kutya szalad felénk, hogy elugassa, ki az úr a területen. Én fékezek, és már kapom elő a kutyaütőt, de M későn eszmél, majdnem nekem jön, jobbra dől, és a csuklójára esik. A kutya, mint ki dolgát jól végezte, visszavonul. A csukló fáj. Vizes borogatást rakunk rá, hátha az segít. Pusztavacsig gurulunk. Hát még mindig fáj – állapítja meg M, az ország közepén állva.

IMG_5144 A hely egyébként nem tetszetős. Borogatunk. Tanácskozunk. Pont itt lenne egy 10,2 km-es földút, mely nyílegyenesen visz át Csemő felé. Pusztavacsig is elég jó volt az út, ezt pedig kifejezetten ajánlott kerékpárosoknak. Vagy sokat kerülünk. M-et kemény fából faragták, természetesen bevállalja, menjünk a rövidebb úton. Ám rövidesen megtapasztaljuk, hogy ez nem földút, hanem, homok!!!

Az előző napok esői néhol még kitartanak, az árnyas részeken elég jól tudunk tekerni, de ahol sütötte a nap, ott bizony már arasznyi puha homok van. És abban bizony megfeneklik a kerék. Hol az elsőt, hol a hátsót nem bírom kitekerni. Minden alkalommal megállás, leszállás, tolás. M minden megállásnál és újraindulásnál káromkodik halkan egy sort, így biztosan kevésbé fáj… Végre, két órás szenvedés után elérjük a megmentő aszfalt csíkot. Ezek után a faluig óriási átlagot megyünk, M csak lógatja a jobb kezét, beállította a megfelelő sebességet, most csak hajtani kell a síkon, a szél segít. Délben Csemőn ebédelünk, van nyitott gyógyszertár is, ahol rendes fáslit veszek és irány a legközelebbi város: Cegléd. Ilyen átlagot sehol nem mentünk, mint itt a melegben, az aszfaltút kezdetétől Cegléd vasútállomásig (16,9 km/ó, 23,4 km-es távon). Ugyanis úgy döntünk, hogy Szolnokig vonattal megyünk. Ott aztán eltekerünk a 2010-ben Év kórháza címet nyert kórház sebészeti ambulanciájára, ahol M-et félóra alatt (!) ellátják, csinos kis gipszet kap, csak repedése van, amivel eljött több mint 40 km-t.

Eddig tartott hát 2015. nyarán a nagy országjáró tekergésünk…. Fájó szívvel vonatozunk vissza Pestre, idén nem lesz Tisza-gát, kimaradnak Debrecen, Szeged esti sétái. De már az úton szőjük az újabb terveket: jövőre innen folytatjuk!

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Gy. úti beszámolója Pécstől Budapestig

Eddigi országjáró bicajozásaink minden emlékével tervezzük utunkat: tudjuk, merről fújnak a szelek az Alföldön, hol vannak nagyobb dombok, melyik úton veszélyes a forgalom. Így alakul ki a szokott aprólékos logisztikával a Pécs – Budapest – Debrecen – Szeged – Pécs körút programja.

  1. nap: Pécs – Hőgyész 80,5 km

Bár az előzetes meteorológiának még van hová fejlődni, mert (egy hónapra előre) nem mondott ilyen rekkenő hőséget, a kitűzött napon terv szerint kora reggel indulunk. Lazán tekerünk a Tüskésréti úton, majd Meszes felé vesszük az irányt. Egy percre megállunk itt: kolléganőnk arcán látszik a döbbenet: Debrecenbe? Így? Erre? A fehérhegyi perces megállással erőt gyűjtünk, mert most jön a Mecsek emelkedése. Hamarosan elérjük el a Hősök terét, és innen már pillanatok alatt az István-aknai elágazást: túl vagyunk utunk nehezén – gondoltuk akkor még naivan… Másfél óra idáig nem rossz idő. Sétakerékpározás át Koszonyatető fennsíkján, majd Zobákpusztán Jenő bácsi boltját, kocsmáját zárva találjuk. Azonnal zúgunk le a völgybe, és megvalósul a négy éves álmom: egy óriási lapulevéllel a fejemen riogatom a közlekedőket.

IMG_4960
A lejtő elején még fázunk is egy kicsit, a naposabb részekre érve már nem. Magyaregregyen tankolunk kávét és szódát, majd irány tovább. 10 óra felé már érezhető a tikkasztó meleg, így Szászváron meg sem állva kanyarodunk északnak, és megállunk a völgyben a horgásztó mellett. A bővizű forrás felfrissít, és a horgászok elismerő szavait (Pécsről hamar ideértek!) besöpörve indulunk tovább. Egyházaskozárban a szokott kocsmánál megállunk, majd dacolva a meleggel, megyünk tovább. Lengyelig három megállásunk van, már árnyéktól árnyékig vizezzük a sapkákat a fejünkön, érezzük, hogy ki kell bírni, még 6 km, még 3, még 1, még 500 méter, még fel a dombra, még 100 méter a parkig. Déli harangszóra szó szerint esünk le kerékpárról a fenyőliget hűs fái alá. Rejtőjenői képet képzeljetek a sivatagi menetszázadról… Három arra járó suhancot szólítok meg, ha bevásárolnak a boltban, egy „málnaszörpre” a vendégeim, de a bolt zárva. Cukrászda kettőkor nyit.

„A rutin meg az évek” – mondaná G, miután a kastély mögötti kerti locsolóból vizet fakasztok. A déli szieszta majdnem négyig tart, a cukrászdában beszélgetünk: ha a mai napot túléljük, mi gondunk lehet? Felfrissülve és – Tolna megye legmagasabban fekvő településéről csak lefelé mehetünk! – felkiáltással indulunk tovább. Valóban ideális a Kurdig tartó 8,5 km-es lejtő az árnyas részeken, ám jön Csibrák – Dúzs országútja árnyék nélkül. Sietünk, mert kegyetlen a hőség. Nézzük az időképet, mikor jön a vihar, mennyi időnk van még meg-megállni, pihenni kicsit. 70 km tekerés után a térdemet kezdem érezni: nem volt jó ötlet egy méter bicajozás nélkül nekivágni a túrának. De most már menni kell, bár egyre jobban fáj, főleg a leállások rosszak. Utolsó erőpróbaként még fel kell tekerni a Hőgyész előtti dombra (100 méteres szintkülönbség), s a vihar szele a temetőnél elér, de az eső előtt érünk a szállásra. Rövid pihenő után meglátogatjuk a főtéri boltot, a háziasszonnyal együtt isszuk a sört a lugasban és beszélgetünk a környékről, míg az eső be nem kerget.

  1. nap: Hőgyész – Aba 94,6 km

Az éjszakai esőfrontnak köszönhetően kicsit lehűlt az idő, látjuk a lassan felénk terjeszkedő újabb esőzónát, de mihelyt megszűnik a csöpögés, azonnal indulunk tovább. Szakályban állunk meg egy reggeli kávéra, és keresünk gyógyszertárat, de mint halljuk, csak Hőgyészen van, ahonnan jövünk. Az újabb esőcseppeket egy buszmegállóban állva nézegetjük, majd pár perc múlva már tekerünk is, csakhogy a radaron látjuk, hogy lesz még utánpótlás. Regölyben állunk be egy kis fedett helyre a fogorvosi rendelő előtt. Szinte halljuk a fúrógép sivítását. Egy kis fecske az eresz alól rápottyant a nadrágomra. Van bolt, eszünk egy kefírt, és van nyitva tartó gyógyszertár a faluban délelőtt 9-kor (!), így már dolgozhat a Voltaren minden összetevője térdemben. Már nem látni a hőgyészi dombokat az esőfüggöny miatt, de végül mellénk áll a szerencse, az eső magja jelentős kanyart vesz, fordul a Mecsek felé, mi meg épp elmegyünk alóla. Milyen jólesett volna ez a kis eső tegnap Lengyel előtt!! A Kapos völgyében tekerünk, Keszőhidegkút, Belecska, Pincehelyig. A pécsi vonat húz el mellettünk – a legközelebbi pesti vonatozáskor egész másként tekintünk majd erre a környékre.

M érdeklődik, hogy mikor látjuk meg a TV-tornyot? Rosszul számolta a vasúton való átkeléseket, a nap meg nem látszik, úgy érezte, délnek tartunk, vissza a Pécs felé. Csodálatos az út, forgalom alig, öltözünk-vetkőzünk, az eső pont akkor ér el, mikor megállunk a 61-es főút elágazásánál. Van bolt, beálló, akkor nyilván itt fogunk ebédelni, határozzuk el. És háromnegyed óra alatt elvonul az esőfront széle, indulunk is tovább, az eredeti terveknek megfelelően Ozora felé. Jó az út, bár szinte folyamatosan emelkedik, de egy óra alatt elérünk a várhoz. Ennek gépészetét terveztem néhai kollégámmal, most örömmel látom, hogy szép a vár, és a hölgy elmondása szerint jól működik a fűtés is.

IMG_4979
Viszont a kerékpárt nem szabad bevinni a várudvarba, mi pedig nem akarjuk a nyílt utcán hagyni, távol a bejárattól. Ez csak egy kifogás, igazából időnk sincs. Megyünk tovább. Hárman mondják ugyan, hogy az Ozora – Lajoskomárom között kiszemelt földút szerintük járhatatlan ma, saját szememmel is látni akarom. Valóban az. Az első pár méteren háromszor csúszunk meg a sárban: vissza kell fordulni. Nem vagyunk az út felénél sem. Kicsit bosszankodva, de szép vidéken tekerünk a kerülő utakon Simontornyáig.

Egy opelos pár köszön nekünk egy megállásnál: már kétszer megelőztek, s harmadszorra már úgy integetnek, mint régi ismerősöknek. Simontornyán jön a Voltaren – kávé – szóda trió, s egy rövid szakaszon kimegyünk a 61-esre. A fehér csíkon megyünk 5 km-t, nem számolom, de legalább percenként húz el mellettünk egy kamion. Nem élvezzük annyira. Fordulunk északnak, még 40 km van előttünk. Várjuk hogy elérjük végre a jól ismert sárhatvani temetőkápolnát. De mintha folyton fölfelé mennénk, pedig csak az északi szél jön szembe. Délután 4-kor végre ott vagyunk.

IMG_4982_
Másfél órás szieszta után még Kálózon is pihenünk pár percet, hogy frissebben élvezzük utunk egyik legszebb szakaszát Sárkeresztúrig. Most ugyan lekéssük a vacsorázó gólyákat, de a kora esti naplemente így is élmény. Szállásunk a középiskolás kollégium a pusztaságban, egy kaland ahogy megtaláljuk: a 12-es szám több, mint 400 méterre van a 14-estől.

IMG_4987
Csak mi vagyunk jelenleg, szét is pakoljuk a himihumijainkat rendesen.

IMG_4985
Az udvaron elköltjük egyszerű vacsoránkat, a mama-féle sajtos rudacskákat, mert már nincs erőnk eltekerni a helyi pizzériába, ahol ilyen későn bizonytalan a vacsi.

  1. nap: Aba – Budapest 60 km

A mai nap útvonalát már többször megjártuk, így szinte fejből ismerjük minden jelentősebb pontját. Például Sárosd térképét. Még mindig ugyanaz a furcsa tábla igazítja útba a szerencsétlen autósokat. Az egyetlen bolt, amit ismerünk – és oda kerékpároznak az öreg nénik is a túlvégről – szerencsére útvonalunkba esik. És a pénztáros néni kávét is főz. Tökéletes a Szabadegyháza – M6 közötti aszfalt, hátszelünk is van, bírja a térdem, szép a világ! Kicsivel 10 óra után elérjük az M6-ost, és innen Adonyig utunk legmagasabb átlagsebességével betekerünk a faluba. Lórévbe óránként megy a komp, kényelmesen érjük el.

IMG_5001
A lejárónál több bicajossal várjuk az elég rozsdás Zebegény II-t, egy skodás néni gyakorolja a kézifékes tolatást a lejtőn, elhűlve figyeljük, hogyan fog a Dunában kikötni, mindenesetre M. felpattan és gondosan arrébb húzza a kerékpárját. A hölgy védekezik: még nem járt itt, nem tudja hova kell állni. Azért figyelmeztetem, ha így megy rá a kompra, akkor adjon egy halászhálót, amivel kimerjük majd.

IMG_5008
Sajnos a lórévi büfé zárva van, pedig rá voltunk izgulva egy kis kávéra…  Kicsit morgolódva indulunk Ráckeve felé. Harangszóra érünk a szép dunaparti sétányra, ahol jó fagyit is kapunk. Lógázzuk kicsit a lábunkat, gyönyörködünk a látványban. azt már tudjuk hogy innen hévvel megyünk Budapestig, nincs kedvünk újabb 40 km-t tekerni széllel szembe, a térdemről nem is beszélve…

IMG_5012
Gyanús hogy szemben a strandon senki nem fürdik, sőt nincsenek is emberek, mi sem nagyon akarnánk már fürdeni. Azért a hídról majdnem lefúj a szél, a strandon szerencsére találunk egy szélvédett zugot a nádas mellett, M alszik, én sudokut fejtek, aztán komótosan elfogyasztjuk azt a keveset ami nálunk van, komótosan összekészülünk és átgurulunk a hévhez. Ami most húz ki az állomásról, és egy óra múlva jön a következő. Eldöcög Dunaharasztiig, ott átkászálódunk egy másikra a málhás biciklikkel, kicsit káromkodunk mert a kalauz már sípol, pedig mi csak szabályosan akarjuk azokat elhelyezni a kijelölt vagonban. Aztán továbbdöcögünk a Lágymányosi hídig. M régen járt arra, én még régebben, kétszer futunk neki mire feltalálunk rá. Rituálisan fényképezkedünk az ELTE KÉK alkotásnál.

IMG_5020_
Sajnos most nincs lezárva a budai alsó rakpart az autók elől, fent már a híd alatt, a gyalogátkelőknél, mindenhol, jobbról-balról előznek az izombringások, mint az árvíz, jön a falka. Már a Lánchídnál járunk mire ezt megszokjuk…

Fél hétkor már a G. utcában kortyolgatjuk a jó hideg sört és meséljük az élményeinket… Vár a langyos zuhany és a Voltaren.

Hétvégén kicsit áttervezzük a túrát: két ponton rövidítünk, mert most sok nekünk a 100 km egy napra, és a térdem is bizonytalan.

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

A Dunánál

Régebbi,  két éve dédelgetett vágyunkat teljesítettük azon a szép júniusi hétvégén, amikor a nappalok  a leghosszabbak. Mégpedig azt, hogy felpakoljuk a sátrat és elbiciklizünk Mohácsra, sőt egy picit azon is túl, majdnem Dunafalvára, ahol két éve álltunk meg pihenni és ebédelni egy fürdésre hívogató homokzátonyos parton. Akkor nem fürödtünk, hűvös volt és siettünk, visszafelé pedig hiába kerestük, nem találtuk a partunkat, pedig több lejárónál is leszaladtunk a gátról. Hiába, nem jelöltük meg…

IMG_4768

Most megtaláltuk, és azt gondoljuk, amikor nem találtuk, egyszerűen eltűnt a zátonyunk. Mivel eleve nem volt túl nagy, és az odaút és a visszaút között mindenféle helyeken tanyáztunk: Szeged, Debrecen, Budapest… Bizony eltelt két hét,és azalatt megváltozott a vízállás.

IMG_4794
IMG_4785
IMG_4793

Pontosan egy hónapja történt ez a dolog, így az azonnali élmények megkoptak, a képek viszont jól beszélnek. Például arról az idilli nyugalomról, ami már a gáton meglegyintett, aztán még inkább  arról letérve, két zaklatott (nyári szakmai gyakorlatos, stb.) hét között. Talán arról  a jó érzésről is, hogy mi most ide a két lábunkkal tekertünk el, a szállásunkat is magunkkal cipelve… A kettőt együtt még nem próbáltuk, hát most kipipálhatjuk ezt is 🙂

IMG_4781

Nem beszélnek viszont a képek a rengeteg szúnyogról, és arról hogy a fürdőruhámat elfelejtettem berakni, de fölösleges is lett volna, mert a homokpadig bokáig érő iszapon kellett átgázolni. Annyi vizet meg nem vittünk magunkkal, hogy utána még ezt is lemossuk. Sőt edényt se, amiben merhettünk volna a Dunából, ezt jól meg is jegyeztük magunknak tanulságul hasonló esetekre….

IMG_4777

Néztük tehát kicsit  irigykedve a nyílt víz felől érkező csónakosokat, de ez igazán nem vont le az élményből, mert nem volt elég meleg se még, hogy a vízbe kívánkozzunk, azt se bántuk cseppet se, hogy a szúnyogok viszonylag hamar bekergetnek minket a jó meleg sátorba…


IMG_4795

IMG_4802

Arról sem beszélnek a képek, hogy milyen rázós lett a múltkori remek, csak kissé poros földút a kukoricáson át Nagynyárád és Mohács között. Visszafelé nem is arra megyünk, hanem inkább kerülővel az aszfalton.

Meg hogy az az út, amely Kiskassáról Peterden át visz az Újpetréről Pécs felé vezető úthoz, hogy az mennyire gyönyörű volt egy jó évvel ezelőtt, reggel indulás után, a napraforgós, patakos völgyben. Az ellenkező irányban. Mert most a kegyetlenül meredek  horhoson fel kellett tolni a bringákat, és ez már egyikünknek sem esett annyira jól két nap bringázás és sátrazás után…

A sátorban töltött éjszaka pihentető voltáról megoszlanak a vélemények. Én például nem aludtam annyira  jól, mert a kényelmünket szolgáló egy réteg polifomhoz képest puhány testemnek sok volt a göröngy a gondos helykiválasztás ellenére.  Viszont hajnalban volt valami rémálmom, ha jól emlékszem munkahelyi, no az a göröngyöknél rosszabbul esett…

IMG_4782

Azt már régóta tudjuk, hogy hazafelé az a bizonyos újpetrei út mennyire hosszú tud lenni… Meg hogy a szél, az minden körülmények közt szembefúj. És ha addigra a délutáni napocska is beizzít, akkor bizony süti az embert, méghozzá a nyílegyenes úton  kizárólag a bal térfelét. A másik marad sötét és mohás…

A sok rinyálásból azért  senki se vonja le azt a következtetést, hogy már másnap nem indultam volna neki újra akár ugyanennek az útnak!
Mondjuk egy alapos kimosakodás, és egy rendes puha ágyikóban töltött éjszaka után…

2014. július 22. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Október 25. péntek délután (az őszi szünet kezdete)

Jó az ha az embernek van fékje. Mert ha a fék elromlik, akkor a fene megette az egészet. Ezért ha a fék kezd elromlani, az ember lánya iparkodik azt gyorsan megcsináltatni, hogy gond nélkül lehessen suhanni hegyre föl, völgybe le, amikor csak úgy adódik. Nem úgy mint Gy, aki, ha elromlik a fékje, legyint egyet és beteszi a bringát a helyére azzal, hogy majd tavasszal. Igazából nem is nagyon szeret ilyenkor suhanni, végül is igaza van, legjobb arra a nyár.

No de a nyár rövid, az év meg jó hosszú, mit tegyen az ember lánya, aki kiváltképp és fenemód meg van veszve azért a biciklizésért, hát alaposan felöltözik, és úgy ül a bicajra. Kivéve, ha olyan kegyes az idő, mint ezekben a napokban, amikor az október ezer színéhez szinte nyári meleg társul, majdnem simogató reggelekkel, esténként az erkély köve is langyos, külön öröm mezítláb tapicskolni rajta. És nemcsak hogy a meleg ruhát hagyhatja otthon, de még őszi szünet is lesz azonnal…  Úgyhogy  nagy szerencse, hogy a fék fog, mert muszáj feltekerni suli után Remeterétig egy lendületből (Na jó, az Égervölgy feletti rettenetes emelkedőn tolja egy keveset, mert indulás előtt meggondolatlanul  megivott egy kávét, és azt azért nem akarná, hogy a szíve a száján essék ki…) A másik rettenetesen, a Remeterét előtti szerpentinen már felmegy simán, addigra sikerül felvenni a tempót. El is határozza, hogy eztán csínján a kávéval. Legalábbis hegyre tekerés előtt. Pedig büszke rá kicsit, hogy neki aztán nem árt, például simán elalszik az este hét órai után akár már fél kilenckor.. Csak legyen elég javítanivaló az orra előtt… Igaz, általában gyönge kávék ezek, csak az ízéért.

Vannak homályos elképzelései hogy utána merre, de nem nagyon dédelgeti egyiket sem, majd úgy lesz ahogy eldönti ott, ahol tényleg el kell dönteni. Remeteréten ücsörög egy keveset, de még nincs három óra, amikor elindul visszafelé az úton. Csak a keleti légakna (régebben ezt a titokzatos nevet viselte) betonútjáig megy a kerékpárúton, onnan a műúton pár perc alatt a város határánál van, majd az istenkúti leágazásnál. Ide kanyarodik, a jól bevált dűlőúton felteker a donátusi templomhoz, majd onnan lefelé a város felé, ott ahol a szerpentinen kanyarogva mindig más panoráma várja.

Mikor egyik kanyarban megpillantja a havihegyi kápolnát, akkor már biztos abban, ami eddig csak egy alternatíva volt, hogy márpedig az lesz a következő cél.  A magaslati úton való közlekedést annyira nem élvezi, sok az autó, túl nagyok, érdekes, mintha errefelé mindenki terepjáróval járna, és nagyon sietnek, péntek délután van, hogy is lehetne kivárni míg biztonsággal lehet kikerülni azt a fránya bringást, fene a jó dolgát. De szerencsére máris ott a Tettye, ahol muszáj bemenni a kávézóba, és otthagyni párszáz forintot egy nem túl nagy és felejthető sütiért, és a mellékhelyiség használatáért….

A Tettyén a kápolna alatt harmadjára is jól megszedi a galagonyabokrot,  megtelik a kis műanyag ebédes doboz anyósa kedvenc csemegéjével, legközelebbre már nemigen marad termés, legalábbis elérhető helyen. Innen a jól bevált úton ereszkedik le a Zsolnay negyed felé, csak Szamárkútnál inog megy egy kicsit, jó lenne átmenni Pécsbánya felé, csak hát ott nem nagyon ismeri az utakat, nem akar eltévedni. A Zsolnayban kicsit sütteti magát a napon, aztán merészen a Basamalom utcán indul hazafelé, a végén már látja, hogy ez péntek délután nem olyan jó ötlet, mert a Tüskésréti úton a nap szembesüt, elvakít, a sebességhatár a 70, és a kamionok is szeretik ezt az utat mostanában.

Lámpa be, mellény föl, nagy levegő, azért annyira nem vészes, de mégis megkönnyebbülten kanyarodik le a Siklósi útnál a temető mögé vezető útra, amin aztán megy is tovább, fel a Postavölgyben egészen  a tescóig. Alighanem az országúton átvezető zebra itt a legmagasabb pont, ahonnan már tényleg lehet gurulni egész hazáig lefelé, hála a féknek, ami nélkül ezt a jó pár dombot nehéz lett volna megjárni… Még éppen picit langyos a kő az erkélyen mikor hazaér. Lassan besötétedik, a mosni és vasalnivaló vár türelmesen, a javítani való hegyek még a jövő héten is várhatnak, szerencsére…

2013. október 29. Posted by | útleírás, bicikli, erdő-mező, gondolatok, városom | Hozzászólás

Október 12. szombat: Remeterét – Lóri kulcsosház, biciklivel

Ez egy szép kis tiszteletkör volt az őszi erdőben. Felkapaszkodunk Remeterétig, ott kiülünk a napra, falatozunk kicsit, kergetjük a katicákat. Van belőlük mindenféle, bemásznak a ruha alá is, aztán némelyik csíp is egyet.  Hamar elmenekülünk, Orfű felé, tovább a bicikliúton. A Lóri kulcsosház felé vezető útra igazából a szükség hajt be minket, de aztán egyre jobban megtetszik, hogy itt süt a nap, és nem járnak annyian. Az erdő is sokkal erdősebb, és a motorosok zaja se csapja szét a csendet egy idő után. A lankás, hol emelkedő, hol kicsit lejtő úton elérjük lassan a kulcsosházat. Azon tanakodunk, merre tovább. Tanakodásunkat fütyörészés szakítja meg, valaki fütyörészve közeledik egy ösvényen és közben néha hangosan beszél. Azt sose fogjuk megtudni, hogy magában vagy telefonon, de azt igen hogy széles jó a kedve minden értelemben. Hamarosan odaér a házhoz a narancssárga pólós fiatalember. Illendően köszöntjük és érdeklődünk tőle ismerős-e errefelé, és hogy vajon milyen állapotban vannak az utak Orfű felé, amiket a térkép jelez. Szerinte a kerékpáros jelzésű elég sáros lehet, a másikat a völgyben nem javasolja, mert sokszor kell köveken ugrálni, mederben átkelni.

Elindulunk azért a kerékpáros jelzésen. Miután meredeken feltoltuk vagy 2 emelet magasságba, meglátjuk az első sártengert az út teljes szélességében. Azt gondoljuk, nem szégyen visszafordulni, nem hiányzik ez nekünk most annyira. A kutya se vár minket Orfűn! Visszagurulunk a barátságos idevezető úton, ami egy idő után aszfaltos is lesz. Felkapaszkodunk Remeterétre, ott megesszük a májkonzervet, hessegetjük a katicákat és indulunk vissza Magyarürög felé. Majdnem ugyanolyan tempóban, mint fölfelé, ugyanis Gy-nek csak az első fékje fog, és azzal nem lehet ügyesen megállni a lejtőn, lehet helyette befékezve közlekedni…

Ez így leírva se, meg a valóságban sem volt túl hosszú kirándulás, nincs is még késő mikor hazaérünk, némi fölös energiánk is maradt még, hogy másnap, ha az idő kegyes lesz hozzánk, elbandukoljunk Máriagyűdre.

2013. október 29. Posted by | útleírás, bicikli, erdő-mező | Hozzászólás

Tóparti

Akármennyire leharcolt tapasztalt öreg róka volnék, azért van még kihívás biciklizés ügyben számomra. Például erdőben, sötétedés után. Mert a Malomvölgy szalonnasütős részéről kijönni kétfelé lehet: vagy a töksötét országúton, vagy a töksötét erdőben. Amire elértem ahhoz a ponthoz, ahol döntéskényszerbe kerültem, addigra meggyőződtem arról, hogy a reflektorom tökéletesen bevilágítja az előttem lévő utat. Az erdei ösvény meg egész jól járható most, erről kb. egy hete győződtünk meg, végig szépen le van terítve apró és nem süppedős murvával. Így hát az erdő mellett döntöttem. Ott bizonyára nem járnak őrült gyorshajtók. De nem ám. Viszont járnak mindenféle egyéb lények. Egyszer álltam meg ellenőrizni, hogy a hevenyészetten felerősített hátsó villogóm megvan-e még. Hát olyan zörgés és motoszkálás támadt a közelemben, hogy majd összecsináltam magam. Gyorsan visszapattantam a járgányra, és mint akit nyílpuskából lőttek ki, meg sem álltam az első utcai lámpáig. Ott aztán elgondolkodtam, hogy milyen f@sza gyerek vagyok, se egy defekt, se egy láncleesés… Meg azon is, hogy ez csak egyedül ilyen vicces, mert ha legalább ketten járjuk meg így az utat, már semmi poén nincs benne…

2013. szeptember 28. Posted by | bicikli, erdő-mező | Hozzászólás

Defektes

Defektek márpedig vannak, az időben véletlenszerűen el-elejtve, néha halmozottan, máskor meg sokáig semmmi. Nem szoktam túlságosan a lelkemre venni az ilyesmit, bár rosszul esik, konkrétan ha menni kell, bringa nélkül úgy érzem magam mintha a fél lábam le lenne vágva. Illusztrációként egy közelmúltbeli beszélgetést idézek ide kicsit lejjebb,
Azért ott, mert a napi sokk még nincs egészen feldolgozva, és előre tolakszik. Mert a jövőbe, az ifjúságba, az emberiségbe vetett indokolatlan bizalmamat rengette meg. Mert az alagsorban történt, ahol 16 éve tartom nap mint nap a biciklimet, gond nélkül. És odafelé semmi baja nem volt a keréknek, a délutáni indulásnál viszont teljesen le volt engedve és egy iratkapocs volt gumiköpenybe állva. 16 év alatt semmi különös kár nem érte az iskolában. Ez alatt én magam sem nagyon lettem se jobb, se gonoszabb, legfeljebb következetesebb. Megbuktatni azt szoktam, aki mindent elkövet ezért, és semmit nem tesz az ellenkezőjéért. Ilyenek is akadnak, a defekthez hasonló eloszlásban, idén belőlük is kicsit több jutott… És a gyanú, a szörnyű gyanú először pont a félévi jegylezárásnál fészkelődött a fejembe, egy akkori defekt kapcsán, ami nem okozott ekkora sokkot, a zselés gumi miatt, ami akkor beváltotta a hozzá fűzött reményt, de azóta mégiscsak tönkrement valahogy, ki tudja nem-e az alagsor miatt történt az is, később? Most meg az év végi zárás van. Én meg, aki a depressziót azt hiszi csak hírből ismeri, tehetetlenségemben majd sírva fakadtam ott, és azóta is nyomaszt a dolog.

——————————
De vannak vidámabb defektek is. Ez beszélgetés online történt a menyegző utáni vasárnap, a középső királyfi és az öreg királyné között.

– Te tényleg itt jártál délután amíg aludtunk?
– Miből gondolod?
– … mondták, hogy itt van valami csomag, ami reggel a G utcában volt még : D
– És ha még tudnád hogyan jártam!
– ?
– 14:50-kor elindultam a G utcából. 15:20-kor voltam a lépcsőházatok előtt. Fönt mindenki aludt, elmatattam kicsit, majd hamarosan visszaindultam. 15:40-kor néztem az órámra a Rákospataknál, és elégedetten állapítottam meg, hogy valószínűleg rekordidő alatt fordulok. Gondolatban megveregettem jól a vállamat, aztán a Dagály előtt egyszer csak platty-platty-platty, a hátsó gumim leeresztve.
– Pff
– Tanácstalanul néztem körbe, pár éve valahol arrafelé csináltattam valamit a bringán, node pünkösd vasárnap 15:45-kor???
– Visszajössz, felkeltesz, van tartalék belsőm…
– Azt gondoltam hogy úgyis rekordot indultam dönteni… És még van idő az engem hazavivő fuvarig. Egy szó mint száz, 16:50-kor a G utcában voltam.
– Lapos hátsóval?
– Feltoltam. 16:30 Daubner, 16:45 Ferenchegyi út… Te mennyi idő alatt gyalogolsz fel?
– Nem tudom, már nagyon régen mentem fel oda gyalog.
– Azt éreztem hogy jó passzban vagyok, mikor odafelé az Árpád híd lépcsőjén felfelé bringával a kezemben lehagytam 2 húszévest bringával a kezükben…
————————–
A középső királyfi azóta járt a hegyen, és megszerelte azt a bizonyos hátsót. És a külsőből egy akkora tövist szedett ki, mint egy fél fogpiszkáló…

2013. június 7. Posted by | bicikli, család, gondolatok, munka, történetek | Hozzászólás

Ma kihagyom

forrás: http://www.boon.hu/rendkivuli-idojaras-borsod-abauj-zemplen-megyeben/2217637

2013. március 15. Posted by | bicikli | Hozzászólás

Kicsi zöld pont

vagyok a térképen.  Szépen zakatol a vonat velem, egyik világból a másikba. Adony, Sárosd, Sárbogárd, Simontornya, Lengyel, Kaposszekcső, Sásd, Kishajmás, Hetvehely, Cserdi…  mellettem suhan el a harmadik világ.  Ahol tapossuk a pedált.  Letesszük a lábunk. Beragadunk a homokba. Keresztezzük a vasút vonalát. Várunk a posta lépcsőjén. Kávézunk a kocsma előtt. Vaddisznógyerekek vacsoráját nézzük. Borozunk a tűznél. Ismerkedünk. Birkapásztorokkal beszélgetünk. Felmászunk a kálváriára. Benézünk minden alagútba. Megázunk vagy megizzadunk. 2000 óta minden évben,  valahová, valahonnan, valakikkel…

Mikor lesz NYÁR???

2013. január 6. Posted by | bicikli, gondolatok, múlt idő | 1 hozzászólás