M E N E T S Z É L

1/3. nap: Királyrét – Nagy Hideg-hegy – Kemence, Fekete-völgy

Első állomásunk a Nyugati pályaudvar. Elegáns, hűvös szerelvény röpít minket a kánikulában Vácig, aztán meg-megállva Kismarosig. Nekem, aki a várost leginkább bicajjal járom, az is élmény hogy ott megyünk el a szegedi úti sorompónál, a Rákos-patak melletti végtelen hosszú gyalogos felüljáró alatt, a vasúttörténeti park mellett, meg persze az egész gyerekkorom mellett. Ilyen szempontból még mindig nem sikerült teljesen  felnőnöm, szerencsére.

Kismaroson átszállunk a kisvasútra, kezdjük érezni a nyarat. Romantikus döcögés következik Királyrétig, ahonnan majd az erdőn átgyalogolva fogjuk elérni első szállásunkat. Ki ne lelkesedne egy ilyen túra elején, gondoljuk? Közben sejtjük, hogy rajtunk kívül nem sokan, különös tekintettel a 35 fokra. (Persze ismerünk pár embert akikről biztosan tudjuk hogy igenis!)

IMG_5124

Gy a végállomásnál valahogy észreveszi, hogy itt lehet hajtányozni. Szeretné kipróbálni, be is fizetünk rá, viszonylag enyhe  turistalehúzás, főleg gyerekes családoknak. Mi meg ugye annak számítunk :  -)

IMG_5126

Nekivágunk az erdőnek. Tavak mellett megyünk el, házak, nyaralók. Nekem van is innen egy téli tavon csúszkálós emlékem a régmúltból…

IMG_5128

Elindul az út felfelé. Amikor visszanézünk, ezt látjuk:

IMG_5129

Csak megyünk feljebb, egyre feljebb. Kényelmes sétát akartunk, a nagyobb csúcsok kikerülésével, de azért ez egy hegység… Többször megállunk különböző okokból, kisebb-nagyobb fatörzseken pihenünk és gyönyörködünk a tájban.

IMG_5131

Az elemózsiánkat is elővesszük. (Mióta újra megjelentek csecsemők a családban,  mi is rájöttünk, akkor van a béke ha háromóránként etetés van…) Csak a “Rakodóig” kell felfelé menni, onnan majd lefelé visz az utunk, így tervezzük.

IMG_5140

Szerintem nem olyan vészes, a szél is fúj, és mikor letesszük a hátizsákot, a trikónk olyan mint a hideg vizes borogatás. Egy biztos, jobban érzem magam, mint a panelban, a fotelban ülve.

IMG_5142

Lassan elérjük a Rakodót, ez elvileg fele az útnak, és a legmagasabb pontja. De Gy aggodalmasan nézegeti a fákra kirakott figyelmeztetéseket, azokat próbálja összevetni a térképével.

IMG_5136

Én emlékeztetem Pipulka blogjára, azon belül is az általam ajánlott egyik olvasmányra, amit úgy tűnik, nem olvasott el a túraútvonal tervezésekor (aminek ő szokott nálunk a felelőse lenni)… Mi végül nem vállaljuk be az esetleges ott lévő kidőlt fatörzseken keresztül való huzamos közlekedést, tekintettel kisfokú mozgáskorlátozottságomra. Alternatív út a Nagy Hideg-hegyen át vezet. Amit nem akartunk ez alkalommal megmászni, sem a Csóványost. Ám mégiscsak megmásztuk, és nem is bántuk.

IMG_5152

IMG_5151

Fent még jobban fújt a szél, a hegy teteje nevéhez méltóan hűvös volt, a tisztáson hívogatott minket a menedékház is. Mint kiderült, az üzemeltető épp árubeszerző körútra ment, és sajnos nem hagyott kint becsületkasszára néhány doboz sört az arra tévedő néhány tikkadt turistának… Azért falatoztunk a hazaiból, hideg vizet is tudtunk csapolni, elégedetten indultunk lefelé.

IMG_5153

IMG_5156

Volt egy elég hosszú, meredek, köves, rész, ahol bizony féltem hogy nadrágféken kell lemenni, és akkor piszkos lesz a szép fehér gipszem : P De végül sikerült lábon… Gy is észrevette újra, hogy van térde.

IMG_5158

Csak mentünk, mentünk lefelé. Eljött az a pont is amikor megfájdult a talpam, bütyköm, lúdtalpam (amik ugye minden rendes öregasszonynak vannak a lábán), sőt kezdett a  vízhólyagom is kinőni. De sebaj, mert elértük a patakvölgyet, és a vízcsobogás egy kis lábáztatás ígéretét hordozta magában.

IMG_5164_

Innen azért még elég sokat kell kutyagolni. Egykori kisvasút vízmosta romjai mellett haladunk, vadregényes ösvényeken, sejtelmes sötét völgyben.

IMG_5166

IMG_5167

Erről kapta, nem véletlenül, a panzió a is a nevét, ahová 16 km megtétele után fáradtan beestünk. Nagyon örülünk, hogy nem kell tovább menni, bár nem ez alapján választottuk ki, egyszerűen itt volt hely…

Mosakodás, sebek nyalogatása, vacsi, aztán még világosban elnyom az álom.

Reklámok

2015. július 27. - Posted by | útleírás, erdő-mező

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: