M E N E T S Z É L

Gy. úti beszámolója Budapesttől Szolnokig

  1. nap: Budapest – Újlengyel 71 km

A szokott módon figyeljük a meteorológiai jelentéseket, majd a szokott módon nekivágunk a mai napra tervezett útnak. Jó, hogy hoztunk melegebb holmit (ami már a rakparton lekívánkozik rólunk). Csepel jó kerékpárútján haladunk, majd a belső utcákon hamarosan a Dunaparton vagyunk.

IMG_5113

Átmegyünk az M0-s hídon, keressük a kerékpárút folytatást, de nem találjuk, így Dunaharaszti közepéig a teljes forgalom mellett tekerünk. A szokásos opciók után jelentős hátszéllel hasítunk Ócsa felé. A fürdésre alkalmatlan időjárási viszonyok miatt a Délegyháza – Bugyi útvonalat kihagyjuk. Ócsára harangszóra érkezünk, a híres templomot csak kívülről tudjuk megnézni.

IMG_5118

Míg fényképezünk, egy néni gyalogol, a boltba megy, ami szerinte nincs messze, alig fél km-re, barátságosan szóba áll, s pár perc múlva mindent tudunk róla. Végül áldását adja további utunkra, mi egészséget kívánunk, s szép helyen ebédelünk. Inárcsra érkezve pihenünk az árnyasban, majd nézelődünk a Szent György templom romjainál.

IMG_5123

Inárcs település teljesen egybeépült Kakuccsal. M mintha vízhajtót szedett volna ezen a napon, aggódik hogy még 5 km a lakott terület vége, de tapasztalatból reménykedik, legalább egy kukoricatáblának kell lennie a két falu között! És igaza lesz, meg is jelöljük… Újhartyánra kora délután érünk, a 404-es úton akarjuk keresztezni az autópályát, ám túl nagy a forgalom és le vagyunk tiltva az útról. Szerencsére 2 km-re van egy kis átjáró, az nekünk pont megfelel. Nagyon korán érünk a szállásra, mely igazi tanyai paradicsom: lovakkal, szaunával, sörrel.

IMG_5127

IMG_5131

IMG_5126

IMG_5139

Talán az első olyan nap volt biciklizéseink során, amikor egész nap nekünk segített a szél!

  1. nap: Újlengyel – Szolnok – Budapest 57 km

Egy könnyű napnak ígérkezik, a távolság nem sok, az idő javulóban, a térdem is kezd beletörődni a napi megpróbáltatásokba. Az erdőn át megyünk, jól járható kavicsos úton. És ekkor a süsnyőből jelentős kutyaugatás hallatszik. Kerítés nincs. Látom is, hogy egy nagy testű kutya szalad felénk, hogy elugassa, ki az úr a területen. Én fékezek, és már kapom elő a kutyaütőt, de M későn eszmél, majdnem nekem jön, jobbra dől, és a csuklójára esik. A kutya, mint ki dolgát jól végezte, visszavonul. A csukló fáj. Vizes borogatást rakunk rá, hátha az segít. Pusztavacsig gurulunk. Hát még mindig fáj – állapítja meg M, az ország közepén állva.

IMG_5144 A hely egyébként nem tetszetős. Borogatunk. Tanácskozunk. Pont itt lenne egy 10,2 km-es földút, mely nyílegyenesen visz át Csemő felé. Pusztavacsig is elég jó volt az út, ezt pedig kifejezetten ajánlott kerékpárosoknak. Vagy sokat kerülünk. M-et kemény fából faragták, természetesen bevállalja, menjünk a rövidebb úton. Ám rövidesen megtapasztaljuk, hogy ez nem földút, hanem, homok!!!

Az előző napok esői néhol még kitartanak, az árnyas részeken elég jól tudunk tekerni, de ahol sütötte a nap, ott bizony már arasznyi puha homok van. És abban bizony megfeneklik a kerék. Hol az elsőt, hol a hátsót nem bírom kitekerni. Minden alkalommal megállás, leszállás, tolás. M minden megállásnál és újraindulásnál káromkodik halkan egy sort, így biztosan kevésbé fáj… Végre, két órás szenvedés után elérjük a megmentő aszfalt csíkot. Ezek után a faluig óriási átlagot megyünk, M csak lógatja a jobb kezét, beállította a megfelelő sebességet, most csak hajtani kell a síkon, a szél segít. Délben Csemőn ebédelünk, van nyitott gyógyszertár is, ahol rendes fáslit veszek és irány a legközelebbi város: Cegléd. Ilyen átlagot sehol nem mentünk, mint itt a melegben, az aszfaltút kezdetétől Cegléd vasútállomásig (16,9 km/ó, 23,4 km-es távon). Ugyanis úgy döntünk, hogy Szolnokig vonattal megyünk. Ott aztán eltekerünk a 2010-ben Év kórháza címet nyert kórház sebészeti ambulanciájára, ahol M-et félóra alatt (!) ellátják, csinos kis gipszet kap, csak repedése van, amivel eljött több mint 40 km-t.

Eddig tartott hát 2015. nyarán a nagy országjáró tekergésünk…. Fájó szívvel vonatozunk vissza Pestre, idén nem lesz Tisza-gát, kimaradnak Debrecen, Szeged esti sétái. De már az úton szőjük az újabb terveket: jövőre innen folytatjuk!

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Gy. úti beszámolója Pécstől Budapestig

Eddigi országjáró bicajozásaink minden emlékével tervezzük utunkat: tudjuk, merről fújnak a szelek az Alföldön, hol vannak nagyobb dombok, melyik úton veszélyes a forgalom. Így alakul ki a szokott aprólékos logisztikával a Pécs – Budapest – Debrecen – Szeged – Pécs körút programja.

  1. nap: Pécs – Hőgyész 80,5 km

Bár az előzetes meteorológiának még van hová fejlődni, mert (egy hónapra előre) nem mondott ilyen rekkenő hőséget, a kitűzött napon terv szerint kora reggel indulunk. Lazán tekerünk a Tüskésréti úton, majd Meszes felé vesszük az irányt. Egy percre megállunk itt: kolléganőnk arcán látszik a döbbenet: Debrecenbe? Így? Erre? A fehérhegyi perces megállással erőt gyűjtünk, mert most jön a Mecsek emelkedése. Hamarosan elérjük el a Hősök terét, és innen már pillanatok alatt az István-aknai elágazást: túl vagyunk utunk nehezén – gondoltuk akkor még naivan… Másfél óra idáig nem rossz idő. Sétakerékpározás át Koszonyatető fennsíkján, majd Zobákpusztán Jenő bácsi boltját, kocsmáját zárva találjuk. Azonnal zúgunk le a völgybe, és megvalósul a négy éves álmom: egy óriási lapulevéllel a fejemen riogatom a közlekedőket.

IMG_4960
A lejtő elején még fázunk is egy kicsit, a naposabb részekre érve már nem. Magyaregregyen tankolunk kávét és szódát, majd irány tovább. 10 óra felé már érezhető a tikkasztó meleg, így Szászváron meg sem állva kanyarodunk északnak, és megállunk a völgyben a horgásztó mellett. A bővizű forrás felfrissít, és a horgászok elismerő szavait (Pécsről hamar ideértek!) besöpörve indulunk tovább. Egyházaskozárban a szokott kocsmánál megállunk, majd dacolva a meleggel, megyünk tovább. Lengyelig három megállásunk van, már árnyéktól árnyékig vizezzük a sapkákat a fejünkön, érezzük, hogy ki kell bírni, még 6 km, még 3, még 1, még 500 méter, még fel a dombra, még 100 méter a parkig. Déli harangszóra szó szerint esünk le kerékpárról a fenyőliget hűs fái alá. Rejtőjenői képet képzeljetek a sivatagi menetszázadról… Három arra járó suhancot szólítok meg, ha bevásárolnak a boltban, egy „málnaszörpre” a vendégeim, de a bolt zárva. Cukrászda kettőkor nyit.

„A rutin meg az évek” – mondaná G, miután a kastély mögötti kerti locsolóból vizet fakasztok. A déli szieszta majdnem négyig tart, a cukrászdában beszélgetünk: ha a mai napot túléljük, mi gondunk lehet? Felfrissülve és – Tolna megye legmagasabban fekvő településéről csak lefelé mehetünk! – felkiáltással indulunk tovább. Valóban ideális a Kurdig tartó 8,5 km-es lejtő az árnyas részeken, ám jön Csibrák – Dúzs országútja árnyék nélkül. Sietünk, mert kegyetlen a hőség. Nézzük az időképet, mikor jön a vihar, mennyi időnk van még meg-megállni, pihenni kicsit. 70 km tekerés után a térdemet kezdem érezni: nem volt jó ötlet egy méter bicajozás nélkül nekivágni a túrának. De most már menni kell, bár egyre jobban fáj, főleg a leállások rosszak. Utolsó erőpróbaként még fel kell tekerni a Hőgyész előtti dombra (100 méteres szintkülönbség), s a vihar szele a temetőnél elér, de az eső előtt érünk a szállásra. Rövid pihenő után meglátogatjuk a főtéri boltot, a háziasszonnyal együtt isszuk a sört a lugasban és beszélgetünk a környékről, míg az eső be nem kerget.

  1. nap: Hőgyész – Aba 94,6 km

Az éjszakai esőfrontnak köszönhetően kicsit lehűlt az idő, látjuk a lassan felénk terjeszkedő újabb esőzónát, de mihelyt megszűnik a csöpögés, azonnal indulunk tovább. Szakályban állunk meg egy reggeli kávéra, és keresünk gyógyszertárat, de mint halljuk, csak Hőgyészen van, ahonnan jövünk. Az újabb esőcseppeket egy buszmegállóban állva nézegetjük, majd pár perc múlva már tekerünk is, csakhogy a radaron látjuk, hogy lesz még utánpótlás. Regölyben állunk be egy kis fedett helyre a fogorvosi rendelő előtt. Szinte halljuk a fúrógép sivítását. Egy kis fecske az eresz alól rápottyant a nadrágomra. Van bolt, eszünk egy kefírt, és van nyitva tartó gyógyszertár a faluban délelőtt 9-kor (!), így már dolgozhat a Voltaren minden összetevője térdemben. Már nem látni a hőgyészi dombokat az esőfüggöny miatt, de végül mellénk áll a szerencse, az eső magja jelentős kanyart vesz, fordul a Mecsek felé, mi meg épp elmegyünk alóla. Milyen jólesett volna ez a kis eső tegnap Lengyel előtt!! A Kapos völgyében tekerünk, Keszőhidegkút, Belecska, Pincehelyig. A pécsi vonat húz el mellettünk – a legközelebbi pesti vonatozáskor egész másként tekintünk majd erre a környékre.

M érdeklődik, hogy mikor látjuk meg a TV-tornyot? Rosszul számolta a vasúton való átkeléseket, a nap meg nem látszik, úgy érezte, délnek tartunk, vissza a Pécs felé. Csodálatos az út, forgalom alig, öltözünk-vetkőzünk, az eső pont akkor ér el, mikor megállunk a 61-es főút elágazásánál. Van bolt, beálló, akkor nyilván itt fogunk ebédelni, határozzuk el. És háromnegyed óra alatt elvonul az esőfront széle, indulunk is tovább, az eredeti terveknek megfelelően Ozora felé. Jó az út, bár szinte folyamatosan emelkedik, de egy óra alatt elérünk a várhoz. Ennek gépészetét terveztem néhai kollégámmal, most örömmel látom, hogy szép a vár, és a hölgy elmondása szerint jól működik a fűtés is.

IMG_4979
Viszont a kerékpárt nem szabad bevinni a várudvarba, mi pedig nem akarjuk a nyílt utcán hagyni, távol a bejárattól. Ez csak egy kifogás, igazából időnk sincs. Megyünk tovább. Hárman mondják ugyan, hogy az Ozora – Lajoskomárom között kiszemelt földút szerintük járhatatlan ma, saját szememmel is látni akarom. Valóban az. Az első pár méteren háromszor csúszunk meg a sárban: vissza kell fordulni. Nem vagyunk az út felénél sem. Kicsit bosszankodva, de szép vidéken tekerünk a kerülő utakon Simontornyáig.

Egy opelos pár köszön nekünk egy megállásnál: már kétszer megelőztek, s harmadszorra már úgy integetnek, mint régi ismerősöknek. Simontornyán jön a Voltaren – kávé – szóda trió, s egy rövid szakaszon kimegyünk a 61-esre. A fehér csíkon megyünk 5 km-t, nem számolom, de legalább percenként húz el mellettünk egy kamion. Nem élvezzük annyira. Fordulunk északnak, még 40 km van előttünk. Várjuk hogy elérjük végre a jól ismert sárhatvani temetőkápolnát. De mintha folyton fölfelé mennénk, pedig csak az északi szél jön szembe. Délután 4-kor végre ott vagyunk.

IMG_4982_
Másfél órás szieszta után még Kálózon is pihenünk pár percet, hogy frissebben élvezzük utunk egyik legszebb szakaszát Sárkeresztúrig. Most ugyan lekéssük a vacsorázó gólyákat, de a kora esti naplemente így is élmény. Szállásunk a középiskolás kollégium a pusztaságban, egy kaland ahogy megtaláljuk: a 12-es szám több, mint 400 méterre van a 14-estől.

IMG_4987
Csak mi vagyunk jelenleg, szét is pakoljuk a himihumijainkat rendesen.

IMG_4985
Az udvaron elköltjük egyszerű vacsoránkat, a mama-féle sajtos rudacskákat, mert már nincs erőnk eltekerni a helyi pizzériába, ahol ilyen későn bizonytalan a vacsi.

  1. nap: Aba – Budapest 60 km

A mai nap útvonalát már többször megjártuk, így szinte fejből ismerjük minden jelentősebb pontját. Például Sárosd térképét. Még mindig ugyanaz a furcsa tábla igazítja útba a szerencsétlen autósokat. Az egyetlen bolt, amit ismerünk – és oda kerékpároznak az öreg nénik is a túlvégről – szerencsére útvonalunkba esik. És a pénztáros néni kávét is főz. Tökéletes a Szabadegyháza – M6 közötti aszfalt, hátszelünk is van, bírja a térdem, szép a világ! Kicsivel 10 óra után elérjük az M6-ost, és innen Adonyig utunk legmagasabb átlagsebességével betekerünk a faluba. Lórévbe óránként megy a komp, kényelmesen érjük el.

IMG_5001
A lejárónál több bicajossal várjuk az elég rozsdás Zebegény II-t, egy skodás néni gyakorolja a kézifékes tolatást a lejtőn, elhűlve figyeljük, hogyan fog a Dunában kikötni, mindenesetre M. felpattan és gondosan arrébb húzza a kerékpárját. A hölgy védekezik: még nem járt itt, nem tudja hova kell állni. Azért figyelmeztetem, ha így megy rá a kompra, akkor adjon egy halászhálót, amivel kimerjük majd.

IMG_5008
Sajnos a lórévi büfé zárva van, pedig rá voltunk izgulva egy kis kávéra…  Kicsit morgolódva indulunk Ráckeve felé. Harangszóra érünk a szép dunaparti sétányra, ahol jó fagyit is kapunk. Lógázzuk kicsit a lábunkat, gyönyörködünk a látványban. azt már tudjuk hogy innen hévvel megyünk Budapestig, nincs kedvünk újabb 40 km-t tekerni széllel szembe, a térdemről nem is beszélve…

IMG_5012
Gyanús hogy szemben a strandon senki nem fürdik, sőt nincsenek is emberek, mi sem nagyon akarnánk már fürdeni. Azért a hídról majdnem lefúj a szél, a strandon szerencsére találunk egy szélvédett zugot a nádas mellett, M alszik, én sudokut fejtek, aztán komótosan elfogyasztjuk azt a keveset ami nálunk van, komótosan összekészülünk és átgurulunk a hévhez. Ami most húz ki az állomásról, és egy óra múlva jön a következő. Eldöcög Dunaharasztiig, ott átkászálódunk egy másikra a málhás biciklikkel, kicsit káromkodunk mert a kalauz már sípol, pedig mi csak szabályosan akarjuk azokat elhelyezni a kijelölt vagonban. Aztán továbbdöcögünk a Lágymányosi hídig. M régen járt arra, én még régebben, kétszer futunk neki mire feltalálunk rá. Rituálisan fényképezkedünk az ELTE KÉK alkotásnál.

IMG_5020_
Sajnos most nincs lezárva a budai alsó rakpart az autók elől, fent már a híd alatt, a gyalogátkelőknél, mindenhol, jobbról-balról előznek az izombringások, mint az árvíz, jön a falka. Már a Lánchídnál járunk mire ezt megszokjuk…

Fél hétkor már a G. utcában kortyolgatjuk a jó hideg sört és meséljük az élményeinket… Vár a langyos zuhany és a Voltaren.

Hétvégén kicsit áttervezzük a túrát: két ponton rövidítünk, mert most sok nekünk a 100 km egy napra, és a térdem is bizonytalan.

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás