M E N E T S Z É L

Október 23. szerda: Orfű – Pécs

Ez gyalogos túra volt, rendes mecsekátszelő, indulás az újmecsekaljai buszmegállóból a fél 10-es orfűi busszal, szerencsére van már akkumulátor az autóban, így egyszerűbb megközelíteni.  A távolsági buszon egy “család”: a sofőrülés mögött terpeszkedő 100 kilós apuka nálam kiveri a biztosítékot, sokáig nem tudok szabadulni a hatástól, ahogy a mellette ülő, kb. 10 éves kislányt egzecíroztatja, regulázza és közben folyamatosan alázza szavakkal. Az anyuka csak a saját anyját nevezi hülyének véletlenül egy elbeszélés közben. Szemlátomás a felnőtteknek fogalmuk sincs arról, hogy mi tartozik egy gyerekre, illetve mit képes egy gyerek ép lélekkel elviselni. Gyerekből van három, a másik kettő megússza az alázást. Az nem derül ki, hogy mind közös gyerek-e vagy úgy kerültek össze az idők során. Megüli az agyamat az egész, sejtem hogy az iskolában furcsán viselkedő lelki sérült gyerekek, akik nem feltétlenül a halmozottan hátrányos helyzet kárvallottjai, hasonló élethelyzetekben kényszerülnek létezni, túlélni, és egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy olyanok, amilyenek.

Azon az úton indulunk, amerre nem indultunk el 10 nappal azelőtt, mert nálunk volt koloncnak két bringa. A Lóri-völgyön át, amerre még sose jártunk, ami öreg hiba, mert egy nagyon szép völgy. De, jobb későn, mint soha, Óbányát emlegetjük, kicsit hasonlít, de csak kicsit. Az ősz a maga színeivel minden völgyet megszépít, bár nincs is nagyon mit szépítsen, a völgyek általában szépek… Valóban több helyen kelünk át a kiszáradt medren, kidőlt fákon, köves részeken, ahogy azt 10 napja vidám narancssárga pólós barátunk leírta. Fényképeket is készítünk párat, a kis fényképező nálunk van, de szinte biztos, hogy amit látunk, a képek azt akkor sem fogják úgy visszaadni, ahogy láttuk.

Hamar elérjük a kulcsosházat, még alig van dél. Azért nekiállunk tüzet rakni, megsütjük a szalonnánkat, falatozunk. Jó hely ez erre, később már nemigen találunk ilyet.

IMG_4559

Bandukolunk tovább, arra indulunk, amerre korábban biciklivel jöttünk, de hamarosan elkanyarodunk egy másik útra, ami az erdőn át visz Lapis irányába. A mecseki körjáratot elérve kicsit azon megyünk, aztán a túloldalon tovább a sóshegyi kilátó felé. Ott is szalonnasütő emberekkel találkozunk, nekünk már csak almánk van… Bámészkodunk a kilátóban, szeretjük ezt a helyet.

Remeterét a következő megálló, rengeteg emberrel, valami túraverseny állomás is van most itt. A napon sütkérezünk, amíg meg nem elégeljük a katicákat. A változatosság kedvéért Szentkút felé indulunk. Régen jártunk már arra, pedig egy időben nagy kedvenc volt az a vidék is. Hiába, nem lehet az ember egyszerre mindenhol. Az út a műúttól nem messze van, a motorosok éktelen zajt csapnak, ez kissé megzavarja azt az érzést, hogy a természetben vagyunk.  Teljesítménytúrázók hagynak le minket lépten-nyomon, elég sokan vannak.

A szentkúti haranglábnál megülünk egy kicsit.  Készítek itt is képeket, pont olyanokat, amiket vicces módon viszontlátok a facebookon aznap este, egy régi ismerősöm járt ott, előttünk pár órával, a bejegyzés tanúsága szerint…

IMG_4566

A haranglábtól a buszvégállomásig  százszor bejárt kedvenc gyalogösvényünkön megyünk. Egy időben azért szoktunk le róla, mert benőtte a dzsindzsa, de most jól járható, a két mély völgy felett átvezető reszketeg fahidakat is felújították az utóbbi években. Jó érzés újra a Kancsal-forráshoz betérni. Egy korunkbéli hölgy vizet vesz a palackjaiba, gombát is szedett, de nem tudja milyen, majd másnap elviszi a piacra a szakértőhöz. Gy sem ismeri meg a fajtájukat, én még annyira sem,  hisz, fővárosi gyerek voltam…

A kerékpárút felé megyünk, egy darabig azon haladunk Égervölgy felé, aztán letérünk balra egy földútra, ami szintvonalon kikerüli azt a dombot, ahová a kerékpárutat (szerintünk merő kerékpárosgyűlelettől hajtva) a tervezői felvezették.  Teca mama falatozójánál rengeteg autó és ember, sok-sok gyerekkel.  Megyünk tovább, a barátságos kis Kócsag utcán félúton ücsörgő, várakozó teljesítménytúrázókat látunk. Úgy tűnik, idáig bírták. Nekünk még el kell sétálnunk Újmecsekaljáig, ahol az autót hagytuk. Szerencsére vízhólyagom most nem kellemetlenkedett, időben ragasztottam le a helyét. Azért jólesik az autóba ülni, legalább 20 km-t ma is megtettünk…

Advertisements

2013. október 29. - Posted by | útleírás, erdő-mező, gondolatok, történetek

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: