M E N E T S Z É L

Október 13. vasárnap: Máriagyűd, gyalog

Ezt a célt már réges rég kitűztük, de mindig találtunk valami kifogást. Most az ötletet felértékelte az autómentes (akkumulátormentes) hétvége. Indulás a ház elől gyalog, és a busz, amire felszállhatunk hazafelé, itt áll meg az országúton pár száz méterre a házunktól.

Azt gondoltuk, csak akkor indulunk el, ha felszáll a köd. Ha felszáll egyáltalán. (És addig megyünk, amíg az első nagyobb sártenger utunkat nem állja.) Végül is a köd felszállt, 10 óra után, akkor aztán felcihelődtünk és nekivágtunk az útnak. Előbb még a tescóba is bementünk, ami útba esett, így ¾ 11 volt mire ráfordultunk a postavölgyi útra. A jól ismert, biciklivel és gyalog is sokszor bejárt ösvényeken értük el a kijelölt zarándokutat, az autópályahíd előtt. Átmegy a földút a hídon, a pécsudvardi bekötőúton, és kiskertek, később pincék közt folytatódik a pogányi halastóig. Addigra már jól meg is éheztünk, dél volt már, a horgászok is cihelődtek, gondolom várta őket a rántott husi, csak a legelszántabbak maradtak. Mi rávetettük magunkat a tescóban vételezett kefírre, majd mentünk tovább, hiszen még csak nagyon az elején jártunk az útnak.

Gy indult volna a dombtető felé, de nekem feltűnt, hogy a jelzés mást mutat, a tó mellett kéne maradnunk. Hitetlenkedve bár, de a jelzett úton mentünk tovább, ami szép látványt jelentett: az ősz színeiben pompázó csalitost, a tavat körbeölelő tarka dombokat. Aztán elhagytuk a tavat, és mentünk, mentünk, mendegéltünk. Közben nagyon úgy tűnt, ismerős a táj, pár évvel ezelőtt erre bicikliztünk, Szőkéd, Áta, Kistótfalu felé. De úgy gondoltuk, azért annál egy-két dombbal nyugatabbra caplatunk. Egész addig, amíg egy dombhátra azt találtam mondani, hogy ez pont olyan, mint ahol akkor ereszkedtünk le, egészen a sáros útig, kép is van róla. Gy még mindig állítja, hogy nem, az odébb van, de a vadlesnél már meginog. Nekem addigra rég kinőtt a vízhólyag a lábam ujján, ott állok meg ragtapaszt rakni rá, de valahogy már késő, nem lesz sokkal jobb tőle.

A vadles után hamar elérjük a szőkédi halastavat, ahol egy kedves tanítványomnak ilyen szép napon elvileg ott kellene horgászni, de alighanem most éppen ő is a rántott husit emészti otthon, így nem találkozunk. Kettő óra elmúlt már. Innen eljutunk viszont egy szép zöld rétre, ahol út nem nagyon van, de a szélén ott van a jelzés. Megyünk hát amerre gondoljuk (vagyis Gy gondolja, ő jobban képben van így tájékozódásilag nálam, általában), a rét szélén, a bokrok mellett.

Eljutunk egy kis átjárószerűséghez a bokrok közt, a túlvégén egy még lábon álló kukoricás csücske, a kukoricás mellett balra is út, meg jobbra is, derékszögben. Jelzés a közelben egyiken sincs. Elindulunk hát azon, amelyik inkább Szalánta irányába vezet, mint vissza Szőkédre, és kicsit emelkedik. Némiképp el vagyunk csüggedve, látjuk magunkat lelki szemeinkkel visszafelé baktatni ugyanitt. De szerencsére alig 10 percnyi aggódás után az előttünk sorjázó villanypóznák egyikén (annak is az északi oldalán, miután már befordultunk a mellette levő útra) meglátjuk a jelzést. Hogy eddig miért nem volt egy darab se, nem értjük.

Megyünk tovább, most már határozott léptekkel, Szalánta irányába. Útitársaink a katicák százai, amelyek közül legalább minden tizedik csíp is egyet rajtunk. Győzzük hessegetni őket, de ha a fejem előtt kaszálok a sapimmal, akkor a lábamra szállnak. Van már a zoknimban is, a nyakamon is. A táj errefelé letört kukoricás, amerre a szem ellát. Valahol odébb Szalánta tornyai látszanak. Nemsokára elérünk egy utat, ami határozott É-D irányú, nyugati oldalán bokrok, a felénk eső oldalon a letört kukoricás. Gy azt állítja, ezen jöhettünk volna végig, ha Pogánynál nem dőlünk be a jelzésnek. Megyünk tehát, végre határozottan délnek, a katicák mintha kevesebben lennének, de azért nem nulla a számuk itt sem. Egy idő után változik a táj, baloldalra kerülnek a bokrok, fák, köztük olykor diófák, Gy olyankor mindig felszed néhány diót, hiába, neki ez e bogara, nem tud diófa alatt elmenni az évnek ebben a szakában anélkül, hogy ne zsákmányoljon. Több kabát és nadrágzseb esett már ennek a szenvedélynek áldozatul.

Aztán egyszer csak, majdnem fél négy volt már, átkerültünk megint a fasor bal oldalára, ahol selymes zöld volt a rét, és szemben, szinte az orrunk előtt megpillantottuk a hegyet. Eddig is láttuk persze, láttuk azt is hogy egyre közelebb kerül, közelebb van már mint a Mecsek, de amit most láttunk, az meggyőzött minket, hogy bizony tényleg minden lépés közelebb visz a célhoz. A szép tiszta időben a hegyoldalban a fák ezerszínű leveleit szinte egyenként ki lehetett venni. Gy azt állította, lent a völgyben már Bisse, aztán át a hegyen és már ott is vagyunk. Én meg ultimátumot fogalmaztam meg, miszerint, ha még világosban akarunk átkelni a hegyen, akkor nincs több diómegálló. Gy morogva bár, de elfogadta ezt az érvet, és szedtük a lábunkat tovább. Kezdtünk éhesek lenni, a pogányi kefír hol volt már, Gy azt gondolta, majd Bissén egy padon elköltjük a májkrémes kenyerünket. Hozzátettem, csak akkor, ha fél ötig elérünk odáig, mert legkésőbb öt és hat között át kellene kelnünk a hegyen.

Aztán leértünk a völgybe, ahol a mi utunk beletorkolt egy keresztirányúba. Megpillantottuk az első komolyabb sártengert is, vagyis rögtön kettőt, egyet balra, egyet jobbra, ne legyen dilemmánk, akármerre is akarnánk tovább menni. Innen azért már nem akartunk volna visszafordulni. Emberek is jöttek, tábla is volt, mind azt mondta, hogy Bisse jobbra, és Máriagyűd innen Bissén át még pont 8 km. Négy óra körül járt az idő, a komótos evést elvetettük, azért bekaptunk a sarkon két falatot, Gy közben a nála lévő (1994. évjáratú, és a Bissétől délre lévő területet mutató) térképet vizslatta, és előállt a szokásos szöveggel, hogy tud egy rövidebb utat az erdőn át.

Elindultunk hát pont ellenkező irányba, mint amit a tábla és az emberek mondtak. Átkeltünk egy rettenetes sártengeren, aztán, követve az utat, felcaplattunk egy kis dombra. Az ott ácsorgó kombájnos és terepjárós emberek persze nem tudtak semmiféle turistaösvényről. Az út, amin vagyunk, Kistótfalu felé vezet,  ebben megerősítettek. Aztán kicsike tavat pillantottunk meg az úttól jobbra lent a völgyben, és Gy akkor világosodott meg. Hogy az út, amelyen bandukolunk, még nem az az út, ahonnan a turistaút nyílik, hiszen még nem keltünk át a patakon…

Ez volt az a pont, ahol letettünk arról, hogy a kitűzött célt elérjük. Az idő fogyott, a távolság nőtt. Visszafordultunk, gondolván hogy Kistótfaluról vasárnap délután bajosabb hazajutni, mint a harkányi útról, tehát irány Turony, Bissén át. A kombájnos és a terepjáró még mindig az ott állt a domboldalon. Gy nem akarta megkérdezni, mert szerinte egyértelmű, hogy az autó Kistótfalu felé megy, hiszem arra áll az az eleje. Szerintem meg pont nem egyértelmű, tehát megkérdeztem illendően, nem megy-e mostanában Bisse felé. Persze hogy megy, most indul, várjunk picit, csak megfordul.

Beszálltunk, átkeltünk a 3 sártengeren, átvitt minket a falun, és ott tett ki minket, ahol a zarándokút elindul a hegyre fel. Nem volt még öt óra. Talán csak fél? Nagyon megköszöntünk, és még fölfelé menet is csak egyre azt mondogattuk, hogy áldassék a neve az úrnak. (Aki minket idáig elhozott : ) Gy újra belelkesült, közölte hogy így még talán a hatórás buszt is elérjük.

Vígan meneteltünk fölfelé, mert bizony kicsit ki is pihentük magunkat azon az öt kilométeren az autóban. Beértünk az erdőbe, itt egy elágazásnál ismét elhagytuk a jelzést, egy már régebbről ismert út kedvéért, amiről az ott falatozó család kislánya megerősített, hogy megvan még, most mentek arra, osztálykiránduláson. Mentünk hát a hegy gerincén vezető ösvényen, aztán, ahogy lekanyarodtunk a templom felé vezető útra, egy napsütötte tisztásba botlottunk, asztallal, paddal. No itt ettük meg végül az “ebédünket”. A nap kitartott, amíg lefelé nem indultunk.

A sziklás rétet évtizedekkel ezelőtt egyszer elég volt látni és megszeretni, most örömmel látjuk újra viszont. A panoráma pazar, a lemenő nap fényében különösen. Fénykép nincs, csak a retinánkba égve, onnan saját használatra bármikor előhívható, de mutogatni nem tudom sajnos…

Egy régebbi kép a sziklás hegyoldalról

Egy régebbi kép a sziklás hegyoldalról

Lent a templomnál van időnk körbejárni, ücsörögni, aztán végül csak fényképezünk párat a telefonnal, ahonnan majd valahogy le kell majd imádkozni azokat. Háromnegyed hat körül elindulunk ki az úthoz, ott vagyunk hamar, és itt ér a kellemetlen meglepetés: az utolsó busz elment fél hat előtt. Gy a vállát vonogatja, szerinte fél óránként mennek a buszok este fél kilencig. Csak azt nem jegyezte meg, honnan. És merre. Látom, legközelebb nem árt egy kis kontroll. Régebben vakon meg lehetett bízni a tippjeiben. Hát így foszlanak széjjel a legendák…

Tovább bandukoltunk hát Siklós felé. Közben leszármazottaink távsegítségével egyértelművé vált, hogy a buszok többsége nem megy be Máriagyűd felé… Azt is megtudtuk, hogy nem kell begyalogolni a végállomásig, Siklóson egy hozzánk közelebbi megállónál elcsíphetjük. Találkozunk újra a tisztáson falatozó családdal, a kombájn is leért a hegyről közben, mert ránk dudál. Mi is simán elérjük a fél hetes buszt, még várunk is kicsit rá. Addigra már egészen sötét lesz. A leszállásnál már minden bajunk van, kinek itt fáj, kinek ott, nekem a hólyagok az lábam ujjain.

A kilométerek összeszámolása nem megy simán, Gy szentségel, mert a google maps a süsnyőbe nem hajlandó utat rakni… Apukám, aki minden évben megtette ezt az utat gimnazista korában, pontosan tudja, hogy nekik 26 km volt, de akkoriban ők mindig az országúton mentek, és a város közepétől számolták. Mi meg a város déli szélén álló házunktól, a kukoricásban, tavakat kerülgetve, és egész Siklósig mentünk, bár nem akartunk. Levonhatjuk viszont a terepjárón megtett szakaszt. Mondjuk, hogy kb. annyit mi is mentünk, legalább, mint ők annak idején…

Advertisements

2013. október 29. - Posted by | útleírás, erdő-mező, történetek

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: