M E N E T S Z É L

Tablós

Ma megint régi tablókkal foglalkoztam, az iskola netes archívumának kiegészítése okából. Egyenként kézbe, vagyis képernyőre véve őket, régi nevek, évek, évfolyamok, emlékek, hangulatok  sora idéződik fel. Több mint 20 év alatt sok száz név…  a  pár perces munka, amit egy-egy tabló kellett volna hogy jelentsen, naná hogy hogy többnyire alapos tanulmányozásba torkollott, az ezzel együtt járó emlékfoszlányok előbukkanásával. Pont mint egy selejtezésnél, mikor minden egyes kézbe vett kacat a múltunk egy darabkája.

Érettségi folyosóügyeleteken szokásom a falon lévő tablókat tüzetes vizsgálat alá vetni. Ez térben és időben behatárolt, minden évben ugyanaz a két folyosó…  Na de  itt most turkálni lehet köztük. Ott vannak például a hajviseletek. Minden évtizednek megvan a markáns irányzata, a fonott copftól a daueren és tupíron és át az egyenesre vasaltig.  Van, ahol 20 egyforma frizurás, egyformán rúzsozott lány néz szembe a kamerával. Aztán a nevek: vissza lehet következtetni az évjáratot az Ilonák, Magdolnák,  Andreák, Bernadettek, Alexandrák számából….

De hiába az egységes külső, 1931-ben is van, akinek a szeme sem áll jól…

Aztán a tanárok. Nem a réges-régiek. Csak akiket már én is ismerek. És rácsodálkozok a 10-15 évvel ezelőtti képeikre. Mint ahogy a sajátomra is…

A diákok persze megmaradnak örök 18 évesnek…   Legfeljebb elmerengek azon, hogy az a széles mosolyú leányzó ott 1958-ban,  ő vajon hogy él most? És megvan-e még a mosoly az arcán?

Vannak halottak is. Hol nincsenek. Akik nem érték meg az érettségit, de a tablóra kegyeletből felkerültek. És akik később kerültek odaátra.  De még mindig túl hamar. Baleset, betegség, öngyilkosság… A kaszás be-be suhint.

Nálunk sok olyan tanár van, aki diákként is ide járt. Sok diák szülője, rokona végzett itt. Én is reggelenként arra vállfára szeretem a kabátomat akasztani, amelyiken egy rokon lánykori neve van felírva, aki szintén itt volt diák. Pedig azóta már rég másik épületben van az iskola, a város túlsó végén.

A tablók pedig egyszer csak kezdenek kiszínesedni. Először jönnek a színes fotók. Aztán az egyre bizarrabb ötletek. Jobban  és kevésbé jól sikerültek. Jön a digitális technika. Határt csak jó esetben szab a jó ízlés.  A cél: képet adni arról, hogy milyenek voltunk. Ez néha túl jól sikerül. Csak épp nem biztos, hogy jólesik majd ezt a képet viszontlátni 10-15 év múlva. Az iskola próbál befolyásolni, pl. egy idő után  kimondják, hogy kötelező a matrózblúz, meg hogy mekkora lehet maximum a tabló. De itt a diák, a szülő fizet, nem az iskola…  Az eredmény néha elképesztő. Az önmegvalósítás magasabb fokán túl sok mindent akar ábrázolni azon a kis helyen. És akkor a háttérgrafikán alig lehet kivenni az arcokat és hozzá a neveket. Vagyis a lényeget. Vagy az osztályból senki nem tudja, mit is akar ábrázolni az a dolog ami a tablón van. Vagy éppen tudja, de jobb ha csak ő tudja. Vannak persze jól sikerült darabok, meg mi tagadás, a régebbiek közt is akad rossz. De a fejlődés úgy érzem,   nem a letisztult dizájn irányába mutat. Én mindenesetre a tablószerű tablókra szavazok, ha lehet…

Jön megint a tablószezon, kíváncsian várom.

1956

Reklámok

2013. február 27. - Posted by | gondolatok, múlt idő

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: