M E N E T S Z É L

2012, 2013

 

Mit gondolok erről az elmúlt évről? Meg a következőről?  Egy, nekem nagyon szimpatikus blogon egy verset olvastam (Illyés Gyula – Ujév napján írtam), amit eddig nem ismertem, de pont leírja azt, amit ezzel az ünneppel kapcsolatban érezni szoktam. Pedig nem is vagyok pesszimista. Csak épp nem hiszem, hogy bármi megváltozna ezzel a dátummal.   Hacsak nem bizonyos törvények hatályba lépését vesszük…  Az ember életében persze vannak fordulópontok, de az egészen más.   Minden esetre, ha engem kérdeznének naptár ügyben, az év kezdetét valamikor a tavasz kezdetére tenném. Nem akkorra, amikor még vissza van a neheze a télnek…

Az év utolsó napjának éjjelére talált telibe a vírus, ami a család többi tagját részben már kicsit előbb, részben pár nappal később. Úgy látszik, túl sokat élcelődtem a közelgő bulik szervezetre gyakorolt hatásán, mert jómagam mindenféle kicsapongás nélkül is élvezhettem újév napján  a másnaposság összes tünetét… Viszont így  az újrakezdést is valamivel  jobban át tudom élni. És kiváltképp örülök annak, hogy a szünet egész héten tart még (azt a két napot keményen ledolgoztuk, ill. fogjuk)

Utólag visszatekinteni azért mindig tanulságos.

Ha a fontos (anyakönyvi) eseményeket listázzuk, akkor minálunk gyarapodás van. Ez az év hozott egy új családtagot, aki egyelőre  egy bűbájos rejtély. De bizonyára  jól integrálódik majd.

Ha a körülményeket nézem,  az orromnál tovább, szembesülök az ámokfutással,  ami teljesen lehetetlen szituációba sodorja az országot, benne kenyéradómat.  A dilettantizmus és hatalom ha párosul, nem ismer lehetetlent. Szörnyülködve nézegetem új munkáltatónk honlapját, amely erről árulkodik*. Ha diák adná be dolgozatként, esetleg egy gyenge közepest érne (működnek a hivatkozások, látszanak a képek, ez pozitívum, de attól is függ, hány óra lett fordítva a számonkérés előtt a dologra …)

* Közben volt már, hogy kikerült egy vállalhatóbb változat, aztán most (01.06.) egy, az elsőnél még rosszabb… Ki tudja hol áll meg :- P

Ha pont az orromig nézek, akkor sokkal több nyomorúságot, kilátástalanságot látok, mint egy évvel ezelőtt. Talán ezt a kétes “pluszt” az osztályfőnökségnek köszönhetem…  Pár éve ez nem volt ennyire feltűnő. Most megelevenednek  Zola regényei, amelyeket fiatalabb koromban olvastam, és nemigen vettem többé kézbe őket azzal a felkiáltással, hogy “nyomasztóak”. És ez itt és most van, minálunk.

Aztán, ha már  régi olvasmányoknál tartunk, gyakran járt-jár a fejemben az Öreg halász és a tenger.

Áprilistól, bárhol bicikliztem vagy gyalogoltam kertes házak között, mindig fölfelé tekintgettem. Már rég készen volt az a bizonyos budapesti tető, még a nagy nyári országjáró túránkon is,  gyakran kaptam magam azon, hogy még mindig a háztetőket nézem…

Volt néhány nagyon jó dolog az évben, amire jó visszagondolni. A meglepetés-szülinap előkészítése és megvalósítása…  A nagy nyári  országjárás biciklivel, ami ismét egy megvalósított rekordkísérlet…

Volt sok kisebb de szintén jó dolog is. Van ami  jól sikerült, pedig féltem kicsit. Igazából mindig félek egy kicsit, mindentől.

Ha akadt rossz, azt minél hamarabb borítsa a feledés jótékony homálya.

——————————————————-

A végén még volt ugye a karácsony  is, ami szintén jó.  Nekünk, legalábbis, az volt. De a (földrajzilag) távolabbi családra is igaz ez. Mert végül a  testvéremnek is jó volt a  karácsony, aki a fadíszítés közben összecsukló székről való földet érés  során csak az ujjait törte. Azt viszont mindkét kezén, de örült hogy nem a nyaka, vagy a lába törött…  Néhány nap múlva még jobban örült, amikor a sebészeten korrigálták  a jobb kezén a középső ujj rögzítését: a továbbiakban  nem a mutatóujjhoz erősítették, hanem kerítettek egy sínt hozzá. Szerintem sokan nem is tudjuk-tudják, hogy mi mindennek lehet örülni… Lehet, eddig ő sem tudta??

Az már idei történet, hogy apukám bevállalt egy egynapos újévi vonatozást is a debreceni unokájával, ide mihozzánk, meglátogatni az új rokont… Ez is jó, pedig féltem: hideg van, köd van, késnek a vonatok, Kelenföldön kell felszállni az n+100-adik vágánynál, stb, stb… De nem volt semmi zűr.  Most azért aggódom kissé, hogy a mindenkit letámadó vírus  vajon be bírta-e cserkészni őket e rövid idő alatt?

Aztán itt  maradtunk ketten megint, újra fura a csönd. Jó, hogy a mi sulinkban még egy kicsit szünet van. Majdnem, mint gyerekkoromban.  Mondjuk, a szürke, ködös, zúzmarás újév után szép havazást vártam volna, de helyette megint a tavasz jött. Nem baj. Nem ússzuk meg azt se.

A folyamatok meg zajlanak. Részt veszünk bennük és állunk elébük. Esetleg ellenük.

Reklámok

2013. január 3. - Posted by | család, gondolatok, múlt idő, munka

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: