M E N E T S Z É L

Debrecentől Budapestig

10. nap: Debrecen – Tiszafüred 87 km

Keleti szél lesz, mondja az összes meteorológia. Ez majd jól elfúj minket Tiszafüredre, gondoljuk! A 33-as főút rossz emlékezetű nagy forgalma miatt alapból Józsa felé indulunk, addig kerékpárút vezet, majd jó állapotú földúton érjük el Macsot. A Macsi Balcsiban most is fürdenek, de mi a Tiszában fogunk! Balmazújvárosban kifli, kefír, mint 2000-ben, és indulunk is tovább.

Még nem bicikliztünk a Hortobágyon, ahol 30 km-es nyílegyenes út vezet nyugatra. De hol a keleti szél? Mintha északról fújna… Aztán kezd meleg lenni, a tikkadt szöcskenyájak, meg a rónák végtelenje valóban itt van. Kocsmárosné sehol, a Hortobágyi csárda csak előzetes rendelés után fogad. Szerencsére meg se fordult a fejünkben, hogy betérjünk… Viszont jó az út, forgalom meg alig. Ez jó választás volt. Vizünk elfogy a madárfigyelő kilátóban, de már nincs sok hátra a következő településig. Amelyek errefelé igen távol esnek egymástól.

Rövid időre egy kicsit forgalmasabb útra keveredünk. Figyelmünket jobb híján a szénabálákat szállító kamionok kötik le. Hol megelőznek, hol szembejönnek. Nem értjük, hogy miért fuvarozzák komoly erőkkel innen oda, és onnan ide azokat a gurigákat, amelyek – nekünk, laikusoknak legalábbis úgy tűnik – bármely réten megteremnek. A logisztika útvesztői számunkra kifürkészhetetlenek.

Tiszacsegén már nem tudjuk, melyik házban szálltunk meg 12 éve, de jót ebédelünk, és tankolunk vizet.

Kiérünk a Tiszához, de hol tudunk fürdeni? A part végig be van építve. Egy kertben locsoló férfitól kérdezzük, aki furcsán lassan beszél, úgy tűnik, nem is nagyon érti mit akarunk. Vagy mi nem értjük őt? De meglepetésünkre a maga módján beinvitál a kertjébe és megengedi, hogy stégjéről csobbanjunk egyet. Némi tanakodás után élünk a felkínált lehetőséggel, gyorsan megmártózunk a folyóban. Aztán házigazdánk – valahogy sejtettük, hogy így lesz – kis segítséget kér. M később elárulja, ő arra gondolt hogy majd a pincében elrejtett hullát kell feldarabolni. De a valóság nem ilyen rémes, csupán arra kér, hogy dugdossam be a locsolóit a földbe.

A hideg víztől felüdülve remek aszfaltos gáton tekerünk tovább Tiszafüredig. Nincs autóforgalom, csak elvétve téved erre egy-egy szállító jármű. Mert a gátat kaszálják, a süsnyőt mellette vágják, nyesik a munkások.

Közben gyülekeznek az esőfelhő kinézetű felhők, a fülledt párás levegőben milliónyi apró rovar szálldos, ahogy hasítunk a gáton versenyezve a felhőkkel, a fejünkön lévő összes nyílásba jut belőlük néhány.

A szállástól elsétálunk a kikötőig, ahol minden van, még csali automata is!

Fürdünk a Tisza holtágában, mert jobb ma a biztos, mint a holnapi bizonytalan. Nagyon szép a strand, nyugodt, tiszta a holtág vize.

11. nap: Tiszafüred

Nincs jó idő, ezért gyalogos sétára indulunk, M. minden szilvafa alatt megáll és kiválasztja a legígéretesebb lehullott szemet. A tájház csak délután tart nyitva, így elmarad a kulturálódás. Megnézzük a morotvai kerékpáros parkot, ahová impozáns kerékpárút vezet, és egy szép kilátó is van. Egy kisfiú beszédbe elegyedik, majd boltosat játszik velünk.

Koraeste, a jelentős esővel együtt befut B. és Cs., hogy másnap együtt folytassuk utunkat. Míg várjuk őket a vasútállomáson, rengeteg fecskefészket fedezünk fel. A várakozó utasok feje felett. Lakók is vannak benne, ami azt jelenti, hogy az állomásfőnök nagy madárbarát, azonban akkor már gondolhatna arra is, hogy ne ússzon az állomás jelentős területe a végtermékben.

Sikerül a lezúduló eső előtt hazatekerni, majd élménybeszámolókkal elütni az estét.

12. nap: Tiszafüred – Tápiószentmárton 112 km

Nagyon szép az út, jó az aszfalt, kicsit borús ugyan, de esőt nem mondanak. B. és Cs. hihetetlen energiával hajtanak, 100 méteren 200-at vernek ránk, mire kettőt pislantunk, már eltűnnek szem elől a gáton. 15 km után várnak be, majd hasonló tempóban tekerünk tovább, jólesne egy fürdés már. Abádszalókon a – most már – fizetős strand bejáratát 8 biztonsági ember őrzi, a főutcán nem találunk rendes boltot, csak egy gyönge kávéra futja. Abádszalók, most nem szeretünk.

Kiskörétől a Tisza jobb partján folytatjuk utunkat, a Madárúton. Ez is aszfaltozott gát, ideális kerékpáros terep. Süly előtt megállunk megenni a kefirünket, és nagyon jól tesszük, mert percek múlva kisüt a nap, rendes nyári meleg lesz. Tiszasülynél bánatunkra elhagyjuk a folyót, melyben nagyon jókat fürödtünk, no és a jó minőségű Tisza gátat, amelyen 76 km-t tekertünk.

Jászladány felé félúton egyszer csak a hátsó gumim lyukad ki, a külső használódott el, kicsit foltozom, de tudom, cserélni kell.

Cs.-ék ezalatt már Jászladányban falatoznak, és mire odaérünk, találnak egy boltot is, ahol vehetek új külsőt, felrakom, az eladók segítenek is, sőt, ajánlanak egy helyet, ahol fagyizunk, jó kávét kapunk a MMXII-ben átadott, vadonatúj cukrászdában. A tulaj felesége jogot tanult Pécsen, s ezért ingyen adja a szódát a pécsi kerekezőknek. Figyelem! A jászságban már ismerik a szódát.

Újult erővel hajtunk egy laza húszast, de egyre rosszabbak lesznek az utak. Jászalsószentgyörgyön pihenünk, nézelődünk, benézünk a barokk stílusú templomba.

Később Cs. hátsó piros lámpáját már megint fél kilométerrel előrébb látjuk villogni, de igyekszünk tartani a lépést, mert gyülekeznek a viharfelhők. Amik Tápiógyörgyén hirtelen lecsapnak. M.-mel egy eresz alá állunk be hamar, Cs.-ék a közelben egy családi ház előtt álló fa alá bújnak, ahonnan a jólelkű lakók beinvitálják őket a teraszra.

Jó félóra után indulunk tovább, van még tér és idő. B.-t sajnáljuk kicsit, hogy pont arra a napra jött, amelyiken 112 km-t terveztünk, de amíg így jár előttünk, addig nincs gond. Az utolsó falu előtti tábla szerint 7 km van csak hátra, el is érjük a falu szélét, majd még 5 km-t kell menni, míg valóban megpihenhetünk a kifogástalan szállásunkon. Ahol jöhet az aperitif, a ház speciális pizzája és a csapolt sör.

B. beszáll a játékba: emlékezz vissza hányas számú házba hívtak be, templom évszáma, milyen színű a pad ülőkéje, hány vasutat kereszteztünk, stb. Ki az, aki ilyeneket megjegyez útközben? Cs.-val vigyorgunk – játszottunk ilyet, rengeteget.

13. nap: Tápiószentmárton – Budapest 84 km

Kényelmesen készülődünk, mára csak jó 80 km-t tervezünk. Reggel B. elköszön, vonattal megy Pestre, mert dolga van. Így lesz aki estére behűti sört! Mi hárman nekivágunk a további útnak, a gödöllői dombvidéknek. Igen jó iramban maradnak el a falvak: Tápióbicske, Pánd, Káva. Természetesen mindegyik falu között hegy-völgyet mászva. Bényén állunk meg.

Itt a (M. szerint 100 éves) térképen egy zöld turistajelzésű utat látok (Szállóige: egy rövidebb utat az erdőn át…) Kis tanakodás után elfogadják az ötletemet és arra indulunk. Bár kapunk egy intő jelet: 500 méterrel a ráérős kávézás után, még bent a faluban ismét megálló, Cs. defektjét kell szerelni. Lehetőleg árnyékban, ahol egy vaskapu mögött legalább három kutya ugatja végig acsarkodva a műveletet, mert nekik ez a dolguk. Az utca lakói nem szeretnek minket nagyon.

Mi meg még nem tudjuk, hogy mi következik. No, hát eleinte aszfalt, majd földút, majd sáros süsnyő, benyúló rózsatüskékkel, nyakig érő csalánnal. Előbb-utóbb leszállni kényszerülünk a bicajokról. Pontban délben egy kis tisztásra toljuk a gépeket, körül embermagasságú, áttörhetetlen dzsungel. Nincs tovább, eddig vitt a zöld csík turistajel.

M. közli, hogy ezt hiányolta már. Hogy tudtunk úgy jönni majd 800 km-t, hogy még sehol nem vesztünk bele a dzsindzsásba? Közép-Európa legjobb navigátorai, ugye? Cs.-val nézünk egymásra: ha ezt G. megtudja, ezzel fog cinkelni egy darabig, az biztos. B.-re is gondolunk: ha itt lenne, rá való tekintettel nem jöttünk volna földút felé.

Hát akkor irány tovább. Kesernyésen, de kijelöljük a további utat, mely jelentős kerülő lesz. Úriig három kisebb dombot mászunk meg, erre jobban emlékezem – a lejtőket valahogy gyorsan elfelejtem. Úriban keressük a boltot, látjuk is, de a jó lejtőn lefelé kerékpáros nem áll meg, lendületet vesz. Végül a faluból kifelé a dombtetőn bolt, nyomós kút, árnyék is van, itt fogunk ebédelni, pihenni. M. az akáctüskés kaland óta a füves helyeken gondosan vizslatja a talajt. Felfedezi, hogy itt az árnyékosban akáctüske helyett kis fekete kupakok teremnek, százával… Nagy keletje lehet a féldecis kiszerelésű égetett szesznek.

Nem akartuk, de rákényszerülünk a 31-es főútra, mely nagyon nagy forgalmú. Az első lehetőségnél természetesen azonnal letérünk róla és Gyömrő pályaudvarának C vágányánál jön a szóda-kávé hűsölés. Maglódon, Ecseren is áttekerünk 1-2 megállással, kezd jó meleg lenni.

Kora délután elérjük Pest határát. Szertefoszlik az a legenda, hogy Budapest pesti oldala síkság. Viszont a Pesti úton remek kerékpárút épült nemrégiben. Enyhe lejtőn gurulunk Rákoskeresztúr city felé. Néha megállunk és csodálkozunk: miért rohannak át még gyorsan az emberek az úton a szirénázó mentő előtt, hogy annak lassítani kelljen? Miért a felfestett kerékpárúton sétáltatják a kutyát? Miért a Keresztúri utat javasolják kerékpározásra?

A kerékpárút elfogytával még egy rövid kis száguldás a Jászberényi út négy sávos szakaszán. Szerencsére az út M.-nek innentől már hazai pálya: a vasút feletti gyaloghidak, a Rákos-patak világa. Hamarosan elérjük az M3-at, majd Rákosrendezőt, és látjuk az esőfelhőket magunk előtt. Az Angyalföld felől szembejövő bicajosok csuromvizesek. Mi elkerüljük a záport, csak a fákról és a tócsákból kapunk kis nedvességet.

Ahogy tavaly, idén is itt vár utunk leghangulatosabb szállása, bár lányunk már a Balaton felé vonatozik, a hűtőben vár a számunkra készített finom töltött tök, amihez B. közben már behűtötte a sört. Több mint 800 km után hmm, jól esik!

14., 15., 16. nap: Budapest 7 km

A nap egyetlen megpróbáltatása, hogy feljussunk a hegyre, a G. utcába, ahová kétórás autózással megérkeztek I.-ék is Debrecenből (nekünk ugyanez három napig tartott).

Rendezzük a sorokat és eldöntjük, hogy a haza utat a Baja és Ráckeve felé látott EUROVELO 6 kerékpárút nyomán tesszük meg, a Duna gáton. Kíváncsiak vagyunk, milyen lehet. Így túránk új neve TISZA-DUNA TOURA lehetne.

M. gondosan lemossa, portalanítja a kerékpárokat, csillognak örömükben, hogy új, ismeretlen tájak várnak rájuk.

Itt is, csakúgy mint Debrecenben, úgy telik el az idő, hogy el is feledkezünk róla: egy nagyszabású kerékpártúra kellős közepén vagyunk. Bódéban rakodunk, bozótot vágunk, dinnyézünk, kukoricázunk, és figyeljük, mit művelnek a huncut cicák.

Reklámok

2012. augusztus 12. - Posted by | gondolatok

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: