M E N E T S Z É L

Ez a nyolcadik

év, hogy a gyerekeim nagyobb része minden nyáron eltölt majd két hetet itt, eleinte lelkes táborozóként, mostanában meg nem kevésbé lelkes szervezőként. Ez a csapat mondhatni szignifikánsan meghatározza a létüket: párkapcsolatok, sőt munkahely is lett már az itteni ismeretségekből. Eleinte persze aggódtam, egy 15 éves leányzó anyukájaként, hogy miféle lánykereskedőkkel kerül majd ő kapcsolatba a neten keresztül. Az első személyes találkozóra, amire 2003 márciusában került sor a Bartók Béla úti Nevada nevű kocsmában, elkísértem, aztán persze otthagytam, hozzá hasonló félig rocker-félig bölcsész kinézetű leányzók és egy szakállas hosszú hajú fiú társaságában. Nem látszottak lánykereskedőknek. Az első táborba, Velembe is kissé vonakodva engedtük el, végül a kisebbik bátyja “nagylelkűen” felajánlotta, hogy elkíséri… Rengeteg élménnyel, egy csomó barátsággal jöttek haza, mi meg egy kicsit irigykedünk, jól tudva hogy mennyi sokat jelentenek ezek a barátságok, ezek az élmények ebben a korban. A kapcsolat tartósnak bizonyult, sőt néha kicsit belterjesnek is egy idő után, bár a társaság vezetői mindenféle trükkökkel próbálkoznak, és folyamatosan jönnek is az ifjabb generációk képviselői. Ismeretlenül is megismertünk sok embert, közülük személyesen is jó párat, akik megfordultak hajlékunkban az idők során…

Így aztán törvényszerűnek tekinthetjük, hogy eljött az idő amikor minket is beránt a csapat, a szervezőknek önként és dalolva besegítő konyhásnénik és raktáros stb. bácsik formájában… A következő 10 nap tehát ott fog telni aktív pihenéssel az ország túlsó végén a vadonban, egy csupán táborozók lakta kis faluban, sátorban….

Advertisements

2010. július 21. - Posted by | család, emberek, közösség

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: