M E N E T S Z É L

1984

Ma a közelünkben lakó nyugdíjas kolléganőhöz sétáltam át egy jelenlegi kolléga által küldött kis csomaggal, a behavazott parkon át. Ugyanazon a havas játszótéren, ahol huszonöt évvel ezelőtt hóembert építettünk a fiúkkal, majd másnap reggel az óvodába menet megálltunk mellette, hogy megigazítsuk a nem is tudom már mijét. És ahhoz le kellett tenni a kezemben lévő szatyrot. És így hagytuk el örökre az Öreg néni őzikéjét, azt a példányt amelyiknek egy kerek lyuk volt a borítóján.

Ugyanaz a park, ugyanazok a színes-rozsdás vasjátékok, ugyanaz a hinta, ugyanazok a padok. Ugyanolyan hó. De mégis, olyan hihetetlen, hogy én voltam az, aki ott játszik a gyerekekkel a hóban. Vagy igazából az voltam én, és most nem vagyok én?

Advertisements

2009. december 16. - Posted by | gondolatok

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: