M E N E T S Z É L

Na akkor

a töltött tök. Nagymamám receptje, ami megvan még, írógéppel írta, és küldte nekem postán talán 1980 nyarán vagy egy évvel később, amikor „idegenbe szakadtam” és saját családom kezdett lenni… Nagymamám 102 évig élt, ebből 99-ig majdnem teljesen frissen szellemileg, és tele energiával. Engem korábban minden nyár elején azzal fenyegetett, hogy megtanít főzni, aztán sose lett belőle semmi, valahogy nem bírta elviselni hogy rajta kívül más is van a konyhában (hacsak nem krumpli pucol vagy mosogat, de azt se nagyon) Talán attól félt, hogy akkor nem lesz tökéletes a kaja, márpedig ő elég maximalista volt az effélékben.

Kicsit átalakítva teszem közzé, mert az évek során próbálkoztam több mindennel. De egy biztos, akárhogy csináljuk, mindenképpen malackodni kell, ami nem tesz jót a konyhának, de megéri mert így lesz TÖKÉLETES. A feltételek: néhány iciri-piciri tököcske, és legalább 30 fok árnyékban. (Ha hűvösebb az idő, úgy nem nyújt igazi élményt a sütőajtó gyakori nyitogatása.) A tököket meghámozom, félbevágom, kivájom a közepét, megsózom, kicsit állni hagyom. Aztán megtöltöm a darált hús – hagyma- áztatott kenyér – só – bors – pirospaprika – petrezselyem töltelékkel. Így rakom a sütőbe kis olajjal, és sütöm amíg szép üveges nem lesz a tök. Közben taszigálom őket folyton jobbra-balra a tepsiben, hogy ne égjenek le. Esetleg még kis vízzel, ha elfőtte a lét. (Nagymamám kifúrta a tököket, de azok nekem sütés közben rendre szétestek a forgatásnál, a taszigálás kevesebb kárt csinál bennük) Ha már elég jól néznek ki, akkor kiveszem a tököket a tepsiből valami másik tálra, és a a tepsiben maradt lét kiegészítem paradicsomlé, tejföl, mustár, szerecsendió, kis cukor alkotta folyadékkal. Ezt is felforralom, és közben beleöntöm ami a tökökről közben még lecsurog. Ezt többször lehet ismételni. Lehet az öntetet a még sülő tökökkel együtt is felforralni, a malackodást akkor sem ússzuk meg. (Legfeljebb ha kimondottan szeretjük, hogy a szépen átsült tökök mindenféle lében tocsognak.)

Ehhez leginkább a rizst ajánlják, de én nem szoktam megállni, hogy ne készítsek hozzá egy kis petrezselymes újkrumplit is, ami annak a biztosítéka, hogy abban az szezonban már ne kívánjam ezt még egyszer megismételni….

Reklámok

2009. június 16. - Posted by | konyha

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: