M E N E T S Z É L

Lecsó

Temetőbe ritkán járok, legalábbis emlékezni. (Amúgy gyakran hajtok keresztül rajta, kerékpárral, lévén ez a legjobb útvonal hazafelé.) A pesti köztemetőbe talán kétszer egy évben, pedig ott van anyukám. Akkor sem biztos hogy pont akkor, amikor naptár szerint szokás, mi több illendő… Pedig szeretem a temetőket, rengeteg információ van bennük. Egy név, egy évszám, főleg egymás mellett két név, és nekem máris indul a történet a fejemben, elképzelem az illetőt-illetőket, valamilyen szituációba helyezem őket, egy adott korba, személyes ismerőseim lesznek. Ezért van az, hogy ismeretlen helyeken járva szívesen bóklászok a temetőkben.

És ez miért jutott most eszembe? Mert lecsót főztem. És minden egyes lecsóról az édesanyám jut az eszembe, mert ő a lecsót nagyon szerette, mi több, nagyon jó lecsót tudott főzni, sőt, engem is ő tanított meg rá… Jó ok ez az emlékezésre, amíg vagdosom a paprikát, mindig a szavai járnak a fejemben, meg az élete. Eszembe jut persze máskor is, sokszor, évfordulókon is, újabban akkor is ha a tükörbe nézek, mert egyre szaporodnak rajtam a vonásai, most, hogy már több mint egy évvel túléltem az őáltala megélt éveket…
Reklámok

2009. június 14. - Posted by | család, emberek, múlt idő

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: