M E N E T S Z É L

Vándorúton a Börzsönyben

Így esett hát, hogy a jól sikerült szülinapos vasárnap után, hétfő reggel, hasonlóan az előző hétfőhöz, ismét ott állunk a G. utcai kapuban, búcsúzkodva az öreg szüléktől. Csak most nem a felmálházott bicajokkal vágunk neki a vakvilágnak, hanem egy-egy gondosan telepakolt hátizsákkal, de legalább akkora lelkesedéssel és önbizalommal.

1. nap: Királyrét – Nagy Hideg-hegy – Kemence, Fekete-völgy

2. nap: Kemence – Nagybörzsöny – Vasedény m. h. – Nagybörzsöny

3. nap: Nagybörzsöny – Koppány-nyereg – Letkés

2015. július 27. Posted by | útleírás, erdő-mező | 6 hozzászólás

1/3. nap: Királyrét – Nagy Hideg-hegy – Kemence, Fekete-völgy

Első állomásunk a Nyugati pályaudvar. Elegáns, hűvös szerelvény röpít minket a kánikulában Vácig, aztán meg-megállva Kismarosig. Nekem, aki a várost leginkább bicajjal járom, az is élmény hogy ott megyünk el a szegedi úti sorompónál, a Rákos-patak melletti végtelen hosszú gyalogos felüljáró alatt, a vasúttörténeti park mellett, meg persze az egész gyerekkorom mellett. Ilyen szempontból még mindig nem sikerült teljesen  felnőnöm, szerencsére.

Kismaroson átszállunk a kisvasútra, kezdjük érezni a nyarat. Romantikus döcögés következik Királyrétig, ahonnan majd az erdőn átgyalogolva fogjuk elérni első szállásunkat. Ki ne lelkesedne egy ilyen túra elején, gondoljuk? Közben sejtjük, hogy rajtunk kívül nem sokan, különös tekintettel a 35 fokra. (Persze ismerünk pár embert akikről biztosan tudjuk hogy igenis!)

IMG_5124

Gy a végállomásnál valahogy észreveszi, hogy itt lehet hajtányozni. Szeretné kipróbálni, be is fizetünk rá, viszonylag enyhe  turistalehúzás, főleg gyerekes családoknak. Mi meg ugye annak számítunk :  -)

IMG_5126

Nekivágunk az erdőnek. Tavak mellett megyünk el, házak, nyaralók. Nekem van is innen egy téli tavon csúszkálós emlékem a régmúltból…

IMG_5128

Elindul az út felfelé. Amikor visszanézünk, ezt látjuk:

IMG_5129

Csak megyünk feljebb, egyre feljebb. Kényelmes sétát akartunk, a nagyobb csúcsok kikerülésével, de azért ez egy hegység… Többször megállunk különböző okokból, kisebb-nagyobb fatörzseken pihenünk és gyönyörködünk a tájban.

IMG_5131

Az elemózsiánkat is elővesszük. (Mióta újra megjelentek csecsemők a családban,  mi is rájöttünk, akkor van a béke ha háromóránként etetés van…) Csak a “Rakodóig” kell felfelé menni, onnan majd lefelé visz az utunk, így tervezzük.

IMG_5140

Szerintem nem olyan vészes, a szél is fúj, és mikor letesszük a hátizsákot, a trikónk olyan mint a hideg vizes borogatás. Egy biztos, jobban érzem magam, mint a panelban, a fotelban ülve.

IMG_5142

Lassan elérjük a Rakodót, ez elvileg fele az útnak, és a legmagasabb pontja. De Gy aggodalmasan nézegeti a fákra kirakott figyelmeztetéseket, azokat próbálja összevetni a térképével.

IMG_5136

Én emlékeztetem Pipulka blogjára, azon belül is az általam ajánlott egyik olvasmányra, amit úgy tűnik, nem olvasott el a túraútvonal tervezésekor (aminek ő szokott nálunk a felelőse lenni)… Mi végül nem vállaljuk be az esetleges ott lévő kidőlt fatörzseken keresztül való huzamos közlekedést, tekintettel kisfokú mozgáskorlátozottságomra. Alternatív út a Nagy Hideg-hegyen át vezet. Amit nem akartunk ez alkalommal megmászni, sem a Csóványost. Ám mégiscsak megmásztuk, és nem is bántuk.

IMG_5152

IMG_5151

Fent még jobban fújt a szél, a hegy teteje nevéhez méltóan hűvös volt, a tisztáson hívogatott minket a menedékház is. Mint kiderült, az üzemeltető épp árubeszerző körútra ment, és sajnos nem hagyott kint becsületkasszára néhány doboz sört az arra tévedő néhány tikkadt turistának… Azért falatoztunk a hazaiból, hideg vizet is tudtunk csapolni, elégedetten indultunk lefelé.

IMG_5153

IMG_5156

Volt egy elég hosszú, meredek, köves, rész, ahol bizony féltem hogy nadrágféken kell lemenni, és akkor piszkos lesz a szép fehér gipszem : P De végül sikerült lábon… Gy is észrevette újra, hogy van térde.

IMG_5158

Csak mentünk, mentünk lefelé. Eljött az a pont is amikor megfájdult a talpam, bütyköm, lúdtalpam (amik ugye minden rendes öregasszonynak vannak a lábán), sőt kezdett a  vízhólyagom is kinőni. De sebaj, mert elértük a patakvölgyet, és a vízcsobogás egy kis lábáztatás ígéretét hordozta magában.

IMG_5164_

Innen azért még elég sokat kell kutyagolni. Egykori kisvasút vízmosta romjai mellett haladunk, vadregényes ösvényeken, sejtelmes sötét völgyben.

IMG_5166

IMG_5167

Erről kapta, nem véletlenül, a panzió a is a nevét, ahová 16 km megtétele után fáradtan beestünk. Nagyon örülünk, hogy nem kell tovább menni, bár nem ez alapján választottuk ki, egyszerűen itt volt hely…

Mosakodás, sebek nyalogatása, vacsi, aztán még világosban elnyom az álom.

2015. július 27. Posted by | útleírás, erdő-mező | Hozzászólás

2/3. nap: Kemence – Nagybörzsöny – Vasedény m. h. – Nagybörzsöny

Másnap kicsit rosszul élem meg, hogy a reggeli, ami benne van ugye a szállás árában,  csak fél kilenctől vehető igénybe. Értem én persze, hogy bonyolult, meg a faluból jönnek és mire ideérnek a konyhások, már fél nyolc. Ez teljesen rendben van. De ha így van, miért kell nekem, aki általában fél hatkor kelek, hatkor már kész a kávé, fél hétkor már jóllakott napközisként várom a nap kihívásait, miért kell nekem is ezt kifizetni. Nem akarom elhinni, hogy ide csak pihenni, strandolni vágyó vendégek járnak, akik mind bírnak aludni végtelenségig, és véletlenül sem terveznek egész napos túrát tenni az ország egy nevezetes hegyének tövében álló szállodából. Való igaz, mi másik vendégkör vagyunk, az egy-két kategóriával alacsonyabb besorolású helyeket célozzuk, és nem  nagyon vagyunk erre trenírozva… Biztos naiv vagyok, ha viszonylag sok pénzért viszonylag rugalmas szolgáltatást képzelnék.

No erre talán kicsit több szót vesztegetettem mint amennyit megér, végül is nyolc után már volt kint kaja, és még egy-egy szendvicset is csináltunk… Kilenckor már indultunk is : -P. Változtattunk az eredeti terven, nem mentünk vissza az erdőn át Nagybörzsöny felé. Besétáltunk a faluba, jó meleg volt már a hosszú út végén. Kicsit megálltunk ennél a szép kis hídnál:

IMG_5170

Aztán beestünk egy hangulatos udvarú kocsmába egy hideg szódára, majd kezdtük nézegetni, mikor megy a busz. Hát épp elment. Nem mentünk mégse vissza 4 km-en az erdőbe, inkább megettünk egy jégkrémet is, kényelmesen felcihelődtünk, és áttettük székhelyünket a buszmegálló közelében egy árnyékos helyre, történetesen az idősotthonnal szemben. Gondoltuk, rejtvényt fejtünk, kártyázunk, aztán majd csak jön az a következő busz (másfél óránk volt). Nagyon meleg volt.

IMG_5172_

Végül másképp alakult, lett egy kis társaságunk : -) Átült hozzánk az otthon egyik lakója, később egy dolgozója is. Elbeszélgettünk a világ  dolgairól, jól telt az idő! Aztán megint magunk maradtunk, én bevásároltam egy kis kiegészítést a szendvicsekhez, és mire visszajöttem, már újabb asztaltársunk volt. Vele is beszélgettünk egy sort. Pipulkával nem beszélgettünk, sajnos előre nem jelentkeztünk be nála, ismeretlenül meg nem akartam tudakozódni utána…

Nemsokára már szedelőzködhettünk is a buszhoz, ami elröpített Nagybörzsönybe, ahol már nagyon-nagyon meleg volt. Kis séta után, majdnem az erdő szélén elértük aznapi szállásunkat, ahol szerencsére otthon voltak a háziak Kicsit meglepődtek, hogy ilyen korán jöttünk, de örültek, hát még mi, hogy ott találtuk őket! Gyorsan kipakoltuk a hátizsákokból, ami egy erdei sétához nem szükséges, megettük a hűsben a szendvicseket, aztán indultunk is tovább.

Itt is sínek mellett vezetett az út. Még az elejénél találkoztunk egy fiúval és egy lánnyal. Ezt csak azért említem, mert rajtuk kívül összesen 2 emberrel találkoztunk 3 nap alatt az erdőt járva, ők a Nagy Hideg-hegyi menedékházban várták a büfé üzemeltetőjét, és reménykedtek egy hagymás rostélyosban…

Ebből két dolog következhet, az egyik hogy hétköznap nem sokan túráznak a Börzsönyben, a másik, hogy normális ember 35 fok felett nem megy túrázni az erdőbe. Se. Biciklitúrázni se. Esetleg valami vízbe bele…

De mi nem vagyunk azok, ez nyilvánvaló az eddigiekből. Így aztán vígan caplatunk fölfelé mert arra vezet az út.  Folyik rólunk a víz, reménykedünk, egy kis zsír is megy vele talán…  A Vasedényhez tartunk, ez viccesen hangzik, de egy menedékház az erdő közepén. Bizonyára a Vasedény vállalat dolgozóinak szolgált pihenőül még abban az átkos világban : -) Onnan már csak lefelé vezet majd az út…

Hát ez a Vasedény nagyon kellemes meglepetés. Úgy áll ott a kis viskó az erdő közepén mint a mesékben a boszorkák háza (vagy a nagymamáké). Mellette egyik oldalon kis tisztás, másikon mocsaras tavacska, amelybe jéghideg vizű forrásból csörgedezik a víz. Mint egy oázis, csak nem a sivatagban, hanem a sötét erdő mélyén.

IMG_5187_

IMG_5177

IMG_5182

IMG_5175_

A falon egy tábla hirdeti a hely funkcióját és viselkedési szabályait:

IMG_5180

És valóban, hátulról egy vaslépcsőn  a tetőtérbe jutunk, ahol mindenki előtt nyitva áll ez a helyiség:

IMG_5185

Kicsit nyirkos és dohos, de milyen legyen az erdő közepén! És nincs elrontva, összeszemetelve, felgyújtva, ellopva. Magunkra képzeljük a hálózsákot, továbbá hogy akkor reggelizünk amikor csak akarunk (feltéve ha hoztunk magunkkal, vagy szedtünk, esetleg elejtettünk…)

Sokáig elidőzünk a ház körül, itt jó nekünk. Azt gondoljuk, ezért jöttünk ide, ezért repesztette el a csuklómat a Jóisten, vagy az Univerzum. Ezért rontotta el az autót is. Máskülönben talán sose keveredünk ide. Meg a kemencei árnyékos asztalhoz, és a Nagy Hideg-hegyre sem.

Lassan elindulunk visszafelé, itt is akad lábáztató patak, és szinte észre se vesszük már a faluban vagyunk. Illetve a talpamon lévő vénasszonytartozékok köszönik, de észreveszik… Gy térde is persze. Elgondolunk egy kis virslit vacsorára, de azt nem főznek, így beérjük némi rántott husival és egyebekkel, no meg elegendő mennyiségű és hőfokú csapolt sörrel.

Ekkora energiafelvétel után nem csoda, hogy van még egy kis mehetnékünk. Végre hűvös van az utcán, felcaplatunk hát a bányásztemplomhoz, és annak északi oldalában a lépcsőre telepedve még sokáig örülünk annak, hogy milyen jó is nekünk. Bámészkodunk az egyre sötétedő panorámán, aztán irány az erdőszéli házikó, ahol még egy kicsit beszélgetünk a ház gazdájával, aki erdész volt, és már sok évet megélt.

IMG_5189_

2015. július 27. Posted by | útleírás, erdő-mező | 2 hozzászólás

3/3. nap: Nagybörzsöny – Koppány nyereg – Letkés

Korán kelünk, nem is esik még annyira jól, de tudjuk hogy meleg lesz, igyekeznünk kell. Gy bevásárol, reggelizünk a jófej kutyával, igazán nagyon jól nevelt, ránézésre nem egy kikoplaltatott jószág, de a testbeszéde elárulja, szívesen venné ha megkínálnánk egy falattal… Utána türelmesen vár, hátha még eggyel : -)

Fél nyolckor már a falu utcáin baktatunk, és nem értjük, honnan ez a nagy meleg, hiszen tegnap este még egész kellemes volt. A bányásztemplom ajtaja most nyitva, így újra felmászunk a dombra hogy bekukucskáljunk:

IMG_5195_

Előző nap már mentünk egy szép kört Nagybörzsönytől Nagybörzsönyig, ezt eredetileg az utolsó napra terveztük. Letkésre tartunk hát az erdőn át, ott szállunk majd buszra, aztán vonatra és robogunk haza.

De először ki kell menni a faluból a szőlőhegyen át, napsütötte domboldalon. Itt úgy érzem, hiba volt, hogy a nálunk lévő összesen 2 liter vízkészletet nem egészítettük ki a kis sarki büfénél, ahol kávét vételeztünk. De már nem fordulunk vissza, lesz ami lesz. Beosztjuk. Aztán erdősebb részhez érünk, kicsit megyünk lefelé, elérünk egy kis patakot, Gy szerint lesz még, de nem biztos hogy ilyen szép. Megállunk hát, lábáztatás, hallgatjuk a csobogást, végül is ezért jöttünk…

Innentől emelkedik az út, Gy szerint a Koppány-nyeregig, aztán onnan lefelé patakvölgyben megyünk be Letkésre. Előre élvezzük.

Az emelkedő jó hosszan aszfaltút, és itt vár egy  kellemetlen körülmény, amit a fél kilences reggelinél is rosszabbul élünk meg, ez pedig a millió bögöly. Csapkodunk magunk körül sapkával, térképpel, ezt folyamatosan kell csinálni, de a hatékonysága így sem éri el a 100%-ot. A panoráma gyönyörű, de alig látjuk a nagy csapkodástól. Azért készül fotó is, egy nyugalmasabb helyen:

IMG_5197

Később letérünk a lankás aszfaltról, a jelzés meredeken fordul a hegynek, szerencsére a böglyök ottmaradtak az aszfalt mellett. Fellélegzünk, pihenünk, aztán neki a dombnak, gondoljuk, innen már nincs messze a napi legmagasabb pontunk. A nyeregnél találunk egy jó állapotú vadlest. Felmászunk, élvezzük a panorámát, jó kis szelfit is készítünk.

IMG_5200

IMG_5205_

Készült olyan is, amin a fejünk van, de jobb ha mégis ezt mutogatom : D

10 óra van, jól állunk, ideje az etetésnek is, azért vizet még hagyunk, ki tudja mi vár ránk…  Továbbindulás után nem sokkal egy elágazáshoz érünk. Az utak szépen ki vannak táblázva, a kék kereszt vezet Letkésre, pontosan úgy, ahogy Gy 1988-as kiadású turistatérképén. Amit Gy mégis aggodalmasan nézeget, mert ott kicsit más irányban indul ez bizonyos kék kereszt. De 27 év nagy idő, azalatt annyi minden történhet, még az erdőben is. Követjük a jelzést, nem nagyon lenne jó itt most eltévedni, ismeretlen terepen, az év egyik legmelegebb napján, amikor is tudjuk, normális ember nem túrázgat csak úgy. Legfeljebb, akinek pont ilyenkor adják ki a szabadságát… Rendben, az út megy szépen lefelé, valahol majd csak leérünk a patakvölgybe, és akkor juhhé!

Aztán egyszer csak meglepő módon a jelzés letér a széles útról, be az erdőbe, a domb irányába. Harmadik napja járjuk a Börzsönyt, kezdjük megtapasztalni az itteni jelzésfestők szokásait: úgy tűnik, nem kedvelik annyira a szintvonalakat, inkább átmásznak minden kisebb-nagyobb buckán, légvonalban a legrövidebb úton,  a festékvödörrel együtt. Elképzelhető az is, hogy egy újabb kiadású térképen alternatív útvonal is szerepel. Ha nem ilyen hirtelen felindulásból vetjük magunkat a rengetegbe, lehet hogy már lenne is ilyenünk, bár Gy szerint ez annyira nem fontos… Ha lenne másik út, miért ne volna az is feltüntetve egy táblán az elágazásban?

Innentől egy elég kellemetlen rész következik, gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott. Megyünk felfelé a dombon, útról nem beszélhetünk, csalánban, bogáncsban gázolunk, avarban, bokáig érő puha vakondtúrásokban, jó kis erdei földben. Mondjuk a kék kereszt tényleg ott virít minden harmadik fán, így biztosan nem tévedünk el, ha csörtetünk jelzéstől jelzésig. Gy tőle szokatlan módon csúnyán káromkodik, úgy érzi csak szívatják…  Többször hisszük már hogy fenn vagyunk a tetőn, de mindig újabb emelkedő következik az árnyasnak nem egészen nevezhető ritkás, fiatal fás  domboldalon.

Aztán egyszer csak nincs tovább. Várjuk a csodálatos panorámát, vagy legalább egy kis helyet ahová a fenekünket letehetjük, de semmi ilyesmi nem mutatkozik. Jobbról-balról az erdő, megyünk hát tovább a ritkás gerincen, majd a végére érve hasonló módon leereszkedünk. Aggódom itt is a nadrágfék miatt, ha már eddig megúsztam. Mire leérünk egy biztonságos síkra, mindenünk tele apró bogánccsal (Gy hátizsákja, az én gipszemen a géz is), a cipőnk földdel, a zoknink tüskével. De, ha teljesen igazságosak akarunk lenni, mondjuk el azt is, hogy ezt a dombot a böglyök valahogy nem kedvelik, szerencsénkre… Sákolatető a hely neve, csak a rend kedvéért… legalábbis, azon a régi térképen : D Fénykép ezen a szakaszon nem készült, nem is értem hogy miért?

Visszaértünk a széles útra, amiről letértünk. Gy azzal hitegeti magát, hogy nem is arra, ez biztos egy másik út… Hát, ezt nem próbáljuk most ki. Nem sokat megyünk itt, a kék kereszt letér megint, a változatosság kedvéért egy szakadékba. Megint nadrágfékveszély, hiányolom az útjelző tábláról a jelzést, hogy ez nem annyira könnyű túra, enyhén mozgáskorlátozottaknak is ellenjavallt. Szerencsére van rutin, nagyjából tudom hová kell tenni a lábam ilyen helyeken, talán ez már a patakvölgybe visz. Kicsit aggódom, hogy majd ki kell innen mászni nemsokára, Gy meg azért, mert szerinte a patakvölgy nem erre van…

Aztán kiérünk egy megművelt fennsíkra, lassan meglátjuk a falu tornyait, a patakvölgyet jó messzire elkerülve, egy domboldalon ereszkedünk lefelé a tűző napon. Hamarosan 12 óra, nekünk nem sikerült 1 óra 45 perc alatt megjárni a kék keresztet, ami a tábla szerint a szintidő. Pedig nem mentünk nyugdíjas tempóban, ácsorogni se nagyon ácsorogtunk.

A klimatikus viszonyok, a nap állása, minden körülmény kísértetiesen idézi idei nyári barangolásaink első napját, Lengyel határában, még biciklivel. Hasonlóan érezzük, erőtartalékaink végén járunk, harangszóra érjük el a faluszéli temetőt, beesünk az első kocsmába, vedeljük a hideg szódát, Gy a sört is, én úgy érzem, nekem az most nem lenne jó. Rendezgetjük sorainkat, van több mint háromnegyed óránk a buszig.  Közben csörög a telefonom, kapunk egy nem túl jó hírt, ami relatívan nem is túl rossz: kisebbik fiunk az ortopédiáról telefonál, egy röntgen után, ami szerint nincs bokatörése, borogassa, el fog múlni. Ő is bicikliről esett le….

Eljön az idő, áttesszük székhelyünket a buszmegállóba, leszedegetjük a maradék bogáncsokat, töprengünk a sors szeszélyein. Beérünk Szobra, reméljük, légiós kiképzésünk egyelőre itt véget ér, de nem. Már elképzeltük magunkat az idefelé megismert hűvös szerelvényben. Ami most minket vár az állomáson, kicsit másképp néz ki, és minden ablaka le van tekerve. Tehát ráadásként még nyertünk egy órát délután 2 és 3 között a kánikulában egy hagyományos “koszos” vonaton. Az élmény a hetvenes éveket idézi, de szerencsére nincs akkora tömeg.

Innentől aztán minden ok, menetrend szerint érünk Pécsre a 3. emeleti panelunkba. Itt sincs túl hideg, kissé csalódottan szembesülünk azzal, hogy a sört, azt megittuk vígan még indulás előtt, szombat este, a másik gyerekkel… Boldogan dobáljuk a mosógépbe leharcolt gúnyánkat, mossuk magunkról le a csípős verejtéket és örülünk hogy itt nincsenek böglyök, se csalán, se bogáncs…

De, az utolsó néhány óra nem tervezett kitérőjét leszámítva, igazán jó kaland volt ez a három nap. Ami meg nem öl meg, az tudjuk, megerősít…

2015. július 27. Posted by | útleírás, erdő-mező | 4 hozzászólás

Újratervezés

Igazából, a Jóisten, vagy az Univerzum, kinek melyik kedvesebb, figyelmeztetett minket Gy térdével. Aki gyakorlatilag minden bemelegítés nélkül indult el a 18 napra tervezett országjáró biciklizésre, amiből 13-at tényleges haladással gondoltunk elmúlatni, napi 70-100 km-ekkel. Mentségére, máskor is így szokott… A figyelmeztetés hatására három nap után az első nagyobb megállónknál, Budapesten újraterveztük kicsit a továbbiakat, a távokat 60-70 km-ben maximálva, néhány pont kihagyásával. El is neveztük ezt 2×60-as projektnek: 60 éves korban napi 60 km…

Bevallhatom azt is, hogy nekem eleve fenntartásaim voltak a lelkem mélyén a 18 nap miatt. Nem azért mert nem fogjuk bírni, szívósak vagyunk, hanem azért, mert a nyár, a szabadság olyan rövid, és még annyi de annyi mindent kellene csinálni! De a régen látott és megszeretett, vagy még sosem látott, de hívogató utak ezeket a fenntartásokat lazán félresöpörték, abba is beletörődtem hogy így a nyár kellős közepén nyilván ismét feketére fog pörkölődni valamennyi szabad testfelületem. Mégis könnyen kiegyeztem volna azzal, hogy pl. csak Debrecenig megyünk, vagy akár itt és most abbahagyjuk…

Gy viszont ragaszkodott hozzá, hétvégén eleget pihent, menjünk tovább. A hétfő jó nap volt, végre hátszelet kaptunk, az egy Dunaharaszti környékének kivételével csendes utakkal… A szállás is jó volt Újlengyelnél, teraszos faház, lovak, finn szauna finnekkel, jópofa lezser vendéglátás, sör a hűtőben, svédasztal. Szép reggelen, vidáman indultunk tovább, akácerdő, madárcsicsergés, néptelen földút, úgy tűnik, mintha csak a miénk volna…

Gyanútlanul poroszkálunk hát, amikor a Jóisten, vagy az Univerzum, a második figyelmeztetést is kiadja. Ezúttal erősebb formában, ténylegesen megakadályozva a tervezett út folytatását. Ehhez egy kutyát vesz igénybe, amely jöttünkre mérges csaholásba kezd, Gy szerint kerítésen kívül. Én ilyenkor gyorsítok, Gy viszont fékez, hogy a kutyaijesztő felszerelést üzembe helyezze. Kellő követési távolság híján a földön kötök ki, a csuklómban erős fájdalommal. Sejtem, hogy így nem lesz egyszerű a továbbtekerés, közben várom a kutyát amelyik meglepő módon elhallgat, szerencsére. A csuklómat viszont akárhogy borogatom, a fékezés, sebességváltás, újraindulás, tehát ahol erőt kell kifejteni, fájdalmas. Jön ehhez jó 8 km homokon, aminek csak kb. kétharmada szilárd, nedves, a többi csúszkálós, hát ezt még felemlegetni se esik jól. A végén 2 km-en a napon már csak tolom.

Aztán Csemőtől végre aszfalt, ahol is, amíg nem kell használni a jobb kezem, vígan suhanunk a hátszélben, néptelen utakon. Kicsit még reménykedek benne, hogy másnapig pihentetve majd javul, el is határozzuk hogy a Cegléd-Szolnok távhoz igénybe vesszük a vasutat. Aztán, mire a városon átvergődünk, kivárjuk a vonatot, majd leszállunk Szolnokon, már sejtem hogy ez nem fog másnapra elmúlni, de tán még a harmadikra se. Irány a sebészet, Hetényi kórház, a város (túlsó) szélén, legalábbis nekem úgy tűnik… És ez itt a reklám, nemcsak azért, mert a kezelési lap tanúsága szerint 15:24-kor jelentkezek be a rendszerbe és 15:43 után nem sokkal már szabályosan ellátva (“rövid, dorsalis gipsz, felvágva, átpólyázva”) vidámkodok a felmálházott bringa mellett. A doki és a gipszelő nagyon jófejek, szintén bringások, a doki hétvégén készül Nagyatád mellé triatlonozni. Biztatnak, lehet ezzel biciklizni, itt az Alföldön biztosan. Szerintem is lehet, főleg ha muszáj, sőt, gipsz nélkül is lehet.

Nekünk most nem muszáj, így levonjuk a következtetést a Jóisten, ill. az Univerzum szándékaival kapcsolatban, visszaügyeskedünk a vasúthoz, várunk egy vonatot, amin lehet bringát szállítani, közben szépen lemondjuk a hátralévő szállásokat, foglalunk egyet Budapesten (a gyerekeknél : -), aztán másnap a bringákat hátrahagyva hazamegyünk egy kapóra jövő oszkárral.

IMG_5145_

Én csöndben örülök, mennyi mindenre lesz időm, bár vannak fenntartásaim hogy félkézzel annyira nem lesz egyszerű. Egy biztos, végre lesz megint élménybeszámoló a blogon… Lesz miért várnom az iskolakezdést is… Ez egy passzív pihenős, elmélkedős nyár lesz. Leshetjük a gólyát lassan megint (ezek a madarak valami miatt idén mifelénk alacsonyan röpködnek). Az élet más oldalaival ismerkedhetek, például, hosszú kihagyás után újra lesz budapesti buszbérletem, ami régi vágyam : -). Esetleg mehetünk végre sétálni az erdőbe is.

Nos ez az a mondat ami Gy-ben elindítja megint az újratervezés algoritmusát. Vasárnap Budapesten leszünk egy kerek szülinapon, csütörtökön jelenésem van az eü-ben, addig menjünk hegyekbe, ha már mindketten szabin vagyunk. Neki Szilvásvárad és a Zemplén jut az eszébe. Nekem Pipulka blogja és a Börzsöny. Belelkesülünk, nincs is messze, nem kell félnapokat autózni, tök jó lesz! Nézegetjük a szálláslehetőségeket, már péntek van, az autó közben elromlik, a szervizből telefonálnak hogy alkatrész nincs, a jövő hét elejéig nem is lesz.

Rádöbbenünk, hogy a Jóisten (vagy az Univerzum) most már az autót is elvette tőlünk. Biztos ami biztos. Kicsit szomorkodunk ezen, de hát ő tudja, és van busz, vonat. Jobb is ha nem vagyunk az autóhoz kötve. Megint újratervezés, és ez már (majdnem pontosan) meg is valósul, mert ma már ez is a múlt: Budapestről Kismarosig elmegyünk vonattal, majd onnan kisvasúttal Királyrétig. Az erdőn át Kemencére, annak is a szélére. Másnap onnan az erdőn át Nagybörzsönybe. Ott teszünk egy kisebb túrát, aztán indulunk vissza busszal Szobra, majd vonattal Budapesten át haza Pécsre. Egy kisebb vándortábor, három napi menetfelszereléssel, szerencsére meleg van, volt, lesz, ez kevés cókmókot jelent, ha lemondunk minden fölösleges luxusról. Nem nehéz, egy félbeszakadt több hetes biciklitúra után, mit nekünk 3 nap vadon…

Tehát, irány Budapest és aztán a Börzsöny!

2015. július 27. Posted by | útleírás, bicikli, gondolatok | 2 hozzászólás

Gy. úti beszámolója Budapesttől Szolnokig

  1. nap: Budapest – Újlengyel 71 km

A szokott módon figyeljük a meteorológiai jelentéseket, majd a szokott módon nekivágunk a mai napra tervezett útnak. Jó, hogy hoztunk melegebb holmit (ami már a rakparton lekívánkozik rólunk). Csepel jó kerékpárútján haladunk, majd a belső utcákon hamarosan a Dunaparton vagyunk.

IMG_5113

Átmegyünk az M0-s hídon, keressük a kerékpárút folytatást, de nem találjuk, így Dunaharaszti közepéig a teljes forgalom mellett tekerünk. A szokásos opciók után jelentős hátszéllel hasítunk Ócsa felé. A fürdésre alkalmatlan időjárási viszonyok miatt a Délegyháza – Bugyi útvonalat kihagyjuk. Ócsára harangszóra érkezünk, a híres templomot csak kívülről tudjuk megnézni.

IMG_5118

Míg fényképezünk, egy néni gyalogol, a boltba megy, ami szerinte nincs messze, alig fél km-re, barátságosan szóba áll, s pár perc múlva mindent tudunk róla. Végül áldását adja további utunkra, mi egészséget kívánunk, s szép helyen ebédelünk. Inárcsra érkezve pihenünk az árnyasban, majd nézelődünk a Szent György templom romjainál.

IMG_5123

Inárcs település teljesen egybeépült Kakuccsal. M mintha vízhajtót szedett volna ezen a napon, aggódik hogy még 5 km a lakott terület vége, de tapasztalatból reménykedik, legalább egy kukoricatáblának kell lennie a két falu között! És igaza lesz, meg is jelöljük… Újhartyánra kora délután érünk, a 404-es úton akarjuk keresztezni az autópályát, ám túl nagy a forgalom és le vagyunk tiltva az útról. Szerencsére 2 km-re van egy kis átjáró, az nekünk pont megfelel. Nagyon korán érünk a szállásra, mely igazi tanyai paradicsom: lovakkal, szaunával, sörrel.

IMG_5127

IMG_5131

IMG_5126

IMG_5139

Talán az első olyan nap volt biciklizéseink során, amikor egész nap nekünk segített a szél!

  1. nap: Újlengyel – Szolnok – Budapest 57 km

Egy könnyű napnak ígérkezik, a távolság nem sok, az idő javulóban, a térdem is kezd beletörődni a napi megpróbáltatásokba. Az erdőn át megyünk, jól járható kavicsos úton. És ekkor a süsnyőből jelentős kutyaugatás hallatszik. Kerítés nincs. Látom is, hogy egy nagy testű kutya szalad felénk, hogy elugassa, ki az úr a területen. Én fékezek, és már kapom elő a kutyaütőt, de M későn eszmél, majdnem nekem jön, jobbra dől, és a csuklójára esik. A kutya, mint ki dolgát jól végezte, visszavonul. A csukló fáj. Vizes borogatást rakunk rá, hátha az segít. Pusztavacsig gurulunk. Hát még mindig fáj – állapítja meg M, az ország közepén állva.

IMG_5144 A hely egyébként nem tetszetős. Borogatunk. Tanácskozunk. Pont itt lenne egy 10,2 km-es földút, mely nyílegyenesen visz át Csemő felé. Pusztavacsig is elég jó volt az út, ezt pedig kifejezetten ajánlott kerékpárosoknak. Vagy sokat kerülünk. M-et kemény fából faragták, természetesen bevállalja, menjünk a rövidebb úton. Ám rövidesen megtapasztaljuk, hogy ez nem földút, hanem, homok!!!

Az előző napok esői néhol még kitartanak, az árnyas részeken elég jól tudunk tekerni, de ahol sütötte a nap, ott bizony már arasznyi puha homok van. És abban bizony megfeneklik a kerék. Hol az elsőt, hol a hátsót nem bírom kitekerni. Minden alkalommal megállás, leszállás, tolás. M minden megállásnál és újraindulásnál káromkodik halkan egy sort, így biztosan kevésbé fáj… Végre, két órás szenvedés után elérjük a megmentő aszfalt csíkot. Ezek után a faluig óriási átlagot megyünk, M csak lógatja a jobb kezét, beállította a megfelelő sebességet, most csak hajtani kell a síkon, a szél segít. Délben Csemőn ebédelünk, van nyitott gyógyszertár is, ahol rendes fáslit veszek és irány a legközelebbi város: Cegléd. Ilyen átlagot sehol nem mentünk, mint itt a melegben, az aszfaltút kezdetétől Cegléd vasútállomásig (16,9 km/ó, 23,4 km-es távon). Ugyanis úgy döntünk, hogy Szolnokig vonattal megyünk. Ott aztán eltekerünk a 2010-ben Év kórháza címet nyert kórház sebészeti ambulanciájára, ahol M-et félóra alatt (!) ellátják, csinos kis gipszet kap, csak repedése van, amivel eljött több mint 40 km-t.

Eddig tartott hát 2015. nyarán a nagy országjáró tekergésünk…. Fájó szívvel vonatozunk vissza Pestre, idén nem lesz Tisza-gát, kimaradnak Debrecen, Szeged esti sétái. De már az úton szőjük az újabb terveket: jövőre innen folytatjuk!

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Gy. úti beszámolója Pécstől Budapestig

Eddigi országjáró bicajozásaink minden emlékével tervezzük utunkat: tudjuk, merről fújnak a szelek az Alföldön, hol vannak nagyobb dombok, melyik úton veszélyes a forgalom. Így alakul ki a szokott aprólékos logisztikával a Pécs – Budapest – Debrecen – Szeged – Pécs körút programja.

  1. nap: Pécs – Hőgyész 80,5 km

Bár az előzetes meteorológiának még van hová fejlődni, mert (egy hónapra előre) nem mondott ilyen rekkenő hőséget, a kitűzött napon terv szerint kora reggel indulunk. Lazán tekerünk a Tüskésréti úton, majd Meszes felé vesszük az irányt. Egy percre megállunk itt: kolléganőnk arcán látszik a döbbenet: Debrecenbe? Így? Erre? A fehérhegyi perces megállással erőt gyűjtünk, mert most jön a Mecsek emelkedése. Hamarosan elérjük el a Hősök terét, és innen már pillanatok alatt az István-aknai elágazást: túl vagyunk utunk nehezén – gondoltuk akkor még naivan… Másfél óra idáig nem rossz idő. Sétakerékpározás át Koszonyatető fennsíkján, majd Zobákpusztán Jenő bácsi boltját, kocsmáját zárva találjuk. Azonnal zúgunk le a völgybe, és megvalósul a négy éves álmom: egy óriási lapulevéllel a fejemen riogatom a közlekedőket.

IMG_4960
A lejtő elején még fázunk is egy kicsit, a naposabb részekre érve már nem. Magyaregregyen tankolunk kávét és szódát, majd irány tovább. 10 óra felé már érezhető a tikkasztó meleg, így Szászváron meg sem állva kanyarodunk északnak, és megállunk a völgyben a horgásztó mellett. A bővizű forrás felfrissít, és a horgászok elismerő szavait (Pécsről hamar ideértek!) besöpörve indulunk tovább. Egyházaskozárban a szokott kocsmánál megállunk, majd dacolva a meleggel, megyünk tovább. Lengyelig három megállásunk van, már árnyéktól árnyékig vizezzük a sapkákat a fejünkön, érezzük, hogy ki kell bírni, még 6 km, még 3, még 1, még 500 méter, még fel a dombra, még 100 méter a parkig. Déli harangszóra szó szerint esünk le kerékpárról a fenyőliget hűs fái alá. Rejtőjenői képet képzeljetek a sivatagi menetszázadról… Három arra járó suhancot szólítok meg, ha bevásárolnak a boltban, egy „málnaszörpre” a vendégeim, de a bolt zárva. Cukrászda kettőkor nyit.

„A rutin meg az évek” – mondaná G, miután a kastély mögötti kerti locsolóból vizet fakasztok. A déli szieszta majdnem négyig tart, a cukrászdában beszélgetünk: ha a mai napot túléljük, mi gondunk lehet? Felfrissülve és – Tolna megye legmagasabban fekvő településéről csak lefelé mehetünk! – felkiáltással indulunk tovább. Valóban ideális a Kurdig tartó 8,5 km-es lejtő az árnyas részeken, ám jön Csibrák – Dúzs országútja árnyék nélkül. Sietünk, mert kegyetlen a hőség. Nézzük az időképet, mikor jön a vihar, mennyi időnk van még meg-megállni, pihenni kicsit. 70 km tekerés után a térdemet kezdem érezni: nem volt jó ötlet egy méter bicajozás nélkül nekivágni a túrának. De most már menni kell, bár egyre jobban fáj, főleg a leállások rosszak. Utolsó erőpróbaként még fel kell tekerni a Hőgyész előtti dombra (100 méteres szintkülönbség), s a vihar szele a temetőnél elér, de az eső előtt érünk a szállásra. Rövid pihenő után meglátogatjuk a főtéri boltot, a háziasszonnyal együtt isszuk a sört a lugasban és beszélgetünk a környékről, míg az eső be nem kerget.

  1. nap: Hőgyész – Aba 94,6 km

Az éjszakai esőfrontnak köszönhetően kicsit lehűlt az idő, látjuk a lassan felénk terjeszkedő újabb esőzónát, de mihelyt megszűnik a csöpögés, azonnal indulunk tovább. Szakályban állunk meg egy reggeli kávéra, és keresünk gyógyszertárat, de mint halljuk, csak Hőgyészen van, ahonnan jövünk. Az újabb esőcseppeket egy buszmegállóban állva nézegetjük, majd pár perc múlva már tekerünk is, csakhogy a radaron látjuk, hogy lesz még utánpótlás. Regölyben állunk be egy kis fedett helyre a fogorvosi rendelő előtt. Szinte halljuk a fúrógép sivítását. Egy kis fecske az eresz alól rápottyant a nadrágomra. Van bolt, eszünk egy kefírt, és van nyitva tartó gyógyszertár a faluban délelőtt 9-kor (!), így már dolgozhat a Voltaren minden összetevője térdemben. Már nem látni a hőgyészi dombokat az esőfüggöny miatt, de végül mellénk áll a szerencse, az eső magja jelentős kanyart vesz, fordul a Mecsek felé, mi meg épp elmegyünk alóla. Milyen jólesett volna ez a kis eső tegnap Lengyel előtt!! A Kapos völgyében tekerünk, Keszőhidegkút, Belecska, Pincehelyig. A pécsi vonat húz el mellettünk – a legközelebbi pesti vonatozáskor egész másként tekintünk majd erre a környékre.

M érdeklődik, hogy mikor látjuk meg a TV-tornyot? Rosszul számolta a vasúton való átkeléseket, a nap meg nem látszik, úgy érezte, délnek tartunk, vissza a Pécs felé. Csodálatos az út, forgalom alig, öltözünk-vetkőzünk, az eső pont akkor ér el, mikor megállunk a 61-es főút elágazásánál. Van bolt, beálló, akkor nyilván itt fogunk ebédelni, határozzuk el. És háromnegyed óra alatt elvonul az esőfront széle, indulunk is tovább, az eredeti terveknek megfelelően Ozora felé. Jó az út, bár szinte folyamatosan emelkedik, de egy óra alatt elérünk a várhoz. Ennek gépészetét terveztem néhai kollégámmal, most örömmel látom, hogy szép a vár, és a hölgy elmondása szerint jól működik a fűtés is.

IMG_4979
Viszont a kerékpárt nem szabad bevinni a várudvarba, mi pedig nem akarjuk a nyílt utcán hagyni, távol a bejárattól. Ez csak egy kifogás, igazából időnk sincs. Megyünk tovább. Hárman mondják ugyan, hogy az Ozora – Lajoskomárom között kiszemelt földút szerintük járhatatlan ma, saját szememmel is látni akarom. Valóban az. Az első pár méteren háromszor csúszunk meg a sárban: vissza kell fordulni. Nem vagyunk az út felénél sem. Kicsit bosszankodva, de szép vidéken tekerünk a kerülő utakon Simontornyáig.

Egy opelos pár köszön nekünk egy megállásnál: már kétszer megelőztek, s harmadszorra már úgy integetnek, mint régi ismerősöknek. Simontornyán jön a Voltaren – kávé – szóda trió, s egy rövid szakaszon kimegyünk a 61-esre. A fehér csíkon megyünk 5 km-t, nem számolom, de legalább percenként húz el mellettünk egy kamion. Nem élvezzük annyira. Fordulunk északnak, még 40 km van előttünk. Várjuk hogy elérjük végre a jól ismert sárhatvani temetőkápolnát. De mintha folyton fölfelé mennénk, pedig csak az északi szél jön szembe. Délután 4-kor végre ott vagyunk.

IMG_4982_
Másfél órás szieszta után még Kálózon is pihenünk pár percet, hogy frissebben élvezzük utunk egyik legszebb szakaszát Sárkeresztúrig. Most ugyan lekéssük a vacsorázó gólyákat, de a kora esti naplemente így is élmény. Szállásunk a középiskolás kollégium a pusztaságban, egy kaland ahogy megtaláljuk: a 12-es szám több, mint 400 méterre van a 14-estől.

IMG_4987
Csak mi vagyunk jelenleg, szét is pakoljuk a himihumijainkat rendesen.

IMG_4985
Az udvaron elköltjük egyszerű vacsoránkat, a mama-féle sajtos rudacskákat, mert már nincs erőnk eltekerni a helyi pizzériába, ahol ilyen későn bizonytalan a vacsi.

  1. nap: Aba – Budapest 60 km

A mai nap útvonalát már többször megjártuk, így szinte fejből ismerjük minden jelentősebb pontját. Például Sárosd térképét. Még mindig ugyanaz a furcsa tábla igazítja útba a szerencsétlen autósokat. Az egyetlen bolt, amit ismerünk – és oda kerékpároznak az öreg nénik is a túlvégről – szerencsére útvonalunkba esik. És a pénztáros néni kávét is főz. Tökéletes a Szabadegyháza – M6 közötti aszfalt, hátszelünk is van, bírja a térdem, szép a világ! Kicsivel 10 óra után elérjük az M6-ost, és innen Adonyig utunk legmagasabb átlagsebességével betekerünk a faluba. Lórévbe óránként megy a komp, kényelmesen érjük el.

IMG_5001
A lejárónál több bicajossal várjuk az elég rozsdás Zebegény II-t, egy skodás néni gyakorolja a kézifékes tolatást a lejtőn, elhűlve figyeljük, hogyan fog a Dunában kikötni, mindenesetre M. felpattan és gondosan arrébb húzza a kerékpárját. A hölgy védekezik: még nem járt itt, nem tudja hova kell állni. Azért figyelmeztetem, ha így megy rá a kompra, akkor adjon egy halászhálót, amivel kimerjük majd.

IMG_5008
Sajnos a lórévi büfé zárva van, pedig rá voltunk izgulva egy kis kávéra…  Kicsit morgolódva indulunk Ráckeve felé. Harangszóra érünk a szép dunaparti sétányra, ahol jó fagyit is kapunk. Lógázzuk kicsit a lábunkat, gyönyörködünk a látványban. azt már tudjuk hogy innen hévvel megyünk Budapestig, nincs kedvünk újabb 40 km-t tekerni széllel szembe, a térdemről nem is beszélve…

IMG_5012
Gyanús hogy szemben a strandon senki nem fürdik, sőt nincsenek is emberek, mi sem nagyon akarnánk már fürdeni. Azért a hídról majdnem lefúj a szél, a strandon szerencsére találunk egy szélvédett zugot a nádas mellett, M alszik, én sudokut fejtek, aztán komótosan elfogyasztjuk azt a keveset ami nálunk van, komótosan összekészülünk és átgurulunk a hévhez. Ami most húz ki az állomásról, és egy óra múlva jön a következő. Eldöcög Dunaharasztiig, ott átkászálódunk egy másikra a málhás biciklikkel, kicsit káromkodunk mert a kalauz már sípol, pedig mi csak szabályosan akarjuk azokat elhelyezni a kijelölt vagonban. Aztán továbbdöcögünk a Lágymányosi hídig. M régen járt arra, én még régebben, kétszer futunk neki mire feltalálunk rá. Rituálisan fényképezkedünk az ELTE KÉK alkotásnál.

IMG_5020_
Sajnos most nincs lezárva a budai alsó rakpart az autók elől, fent már a híd alatt, a gyalogátkelőknél, mindenhol, jobbról-balról előznek az izombringások, mint az árvíz, jön a falka. Már a Lánchídnál járunk mire ezt megszokjuk…

Fél hétkor már a G. utcában kortyolgatjuk a jó hideg sört és meséljük az élményeinket… Vár a langyos zuhany és a Voltaren.

Hétvégén kicsit áttervezzük a túrát: két ponton rövidítünk, mert most sok nekünk a 100 km egy napra, és a térdem is bizonytalan.

2015. július 26. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Relatív

Hétvégén többször beárnyékolta a gondolkodásomat a tudat, hogy egy bő hét és kezdődik a suli. Véget ér a szabad élet, amiben ugyan akadt bőven munka, nehéz munka is, de mégis, ezek amolyan önként vállalt, vidám szabadságos munkák. Nyomasztott tehát  a dolog, egészen vasárnapig, a Balatonról hazavezető út kb. feléig. Mert úgy Nagybajom tájékán ért el a tudatomig a valóság. Hogy mennyire jó nekem, mert másnap még nem kell mennem dolgozni. Csak a következő hétfőn. és ráérek majd akkor ezen szomorkodni. Mekkora nagy idő van még addig, és hogy lehet ennyinek örülni máskor, szűkebb napokon! Én meg itt ezzel hergelem magam. Mások pedig hogy utálnak minket ezért…

2014. augusztus 19. Posted by | gondolatok, munka | Hozzászólás

Mentegetőzés

Elég nehéz ezt most folytatni. Április 22. az utolsó bejegyzés (és az is csak egy mondat, azelőtt meg január…) és ma július 22. van. Ez a fajta krónika tehát erősen hiányos.  De most nyár van, annak is a kellős közepe, sőt egy kicsit több is annál. Itt és most van az írás ideje, egyáltalán, van ideje.

Foghatnám az egészet pl. a facebookra, és valóban, ha kinyitom a gépet, sokszor nem is jutok azon túl. Persze a tanévben többnyire volt elég dolgom is. És ebben semmi javulás nem várható, még a szünetben sem nagyon. Gyakran veszem észre magamon, hogy úgy dolgozom, lassan, körülményesen pepecselve, az alaposság illúziójával alátámasztva. mintha félnék, hogy egyszer csak kifogy a munka. És akkor mi lesz. Mihez fogok akkor kezdeni??? Ez, gondolom a korral jár.

Sokszor el is fáradok, főleg ha olyat csinálok, amit nem szeretek, vagy éppen untat. Ez a fáradtság bekövetkezhet a nap bármely szakában, de este 7 után a valószínűsége meredeken megemelkedik. Ilyenkor nincs mese, szem leragad, fonal elveszít, ha még erőltetem akkor maximum az történik, hogy 10 perces munkát sikerül háromnegyed óra alatt  elvégezni, magas hibaszázalékkal. Ez elég új jelenség, vagyis évekkel ezelőtt nem volt jellemző. De most évekkel azután van. Megnyugtat viszont, ha olyat csinálok amit szeretek, leköt, megmozgatja az agyamat, nos ilyenkor nem szokott előfordulni a fenti jelenség… Nyilván a szervezetem tiltakozik a maga módján. Így viszont nincs mit csodálkozni, a blogírás a legvégére marad, de mivel a munkának így sosincs vége, hát el lehet képzelni…

Azért a 2014-es nyári kalandjainkat a rend kedvéért mégiscsak szeretném ilyen formában is megörökíteni. Most ugyan kicsit nehezen élem bele magam, mert épp Budapest, a végtelen hosszú biciklizések, az örök sláger garázs és bódépakolás, dzsungelnyesegetés, a megunhatatlan kertvégi tüzelés, no meg pár kiszáradt fenyő gondoskodik arról, hogy az előbb emlegetett veszély egyelőre ne fenyegessen…

De aztán az egész napos eső ezeket a mulatságokat aláásta rendesen, meg aztán így egy hét után szinte az összes ki is van pipálva, mégiscsak nekiveselkedtem. Az első kaland egy sátrazás-biciklizés a Duna mellett, a másik egy hosszú hétvége a Magas-Tátra szép és meredek lejtőin. Utóbbiról egyelőre csak pár kép, de talán valamikor szöveg is lesz hozzá…

2014. július 22. Posted by | gondolatok, munka | 4 hozzászólás

A Dunánál

Régebbi,  két éve dédelgetett vágyunkat teljesítettük azon a szép júniusi hétvégén, amikor a nappalok  a leghosszabbak. Mégpedig azt, hogy felpakoljuk a sátrat és elbiciklizünk Mohácsra, sőt egy picit azon is túl, majdnem Dunafalvára, ahol két éve álltunk meg pihenni és ebédelni egy fürdésre hívogató homokzátonyos parton. Akkor nem fürödtünk, hűvös volt és siettünk, visszafelé pedig hiába kerestük, nem találtuk a partunkat, pedig több lejárónál is leszaladtunk a gátról. Hiába, nem jelöltük meg…

IMG_4768

Most megtaláltuk, és azt gondoljuk, amikor nem találtuk, egyszerűen eltűnt a zátonyunk. Mivel eleve nem volt túl nagy, és az odaút és a visszaút között mindenféle helyeken tanyáztunk: Szeged, Debrecen, Budapest… Bizony eltelt két hét,és azalatt megváltozott a vízállás.

IMG_4794
IMG_4785
IMG_4793

Pontosan egy hónapja történt ez a dolog, így az azonnali élmények megkoptak, a képek viszont jól beszélnek. Például arról az idilli nyugalomról, ami már a gáton meglegyintett, aztán még inkább  arról letérve, két zaklatott (nyári szakmai gyakorlatos, stb.) hét között. Talán arról  a jó érzésről is, hogy mi most ide a két lábunkkal tekertünk el, a szállásunkat is magunkkal cipelve… A kettőt együtt még nem próbáltuk, hát most kipipálhatjuk ezt is🙂

IMG_4781

Nem beszélnek viszont a képek a rengeteg szúnyogról, és arról hogy a fürdőruhámat elfelejtettem berakni, de fölösleges is lett volna, mert a homokpadig bokáig érő iszapon kellett átgázolni. Annyi vizet meg nem vittünk magunkkal, hogy utána még ezt is lemossuk. Sőt edényt se, amiben merhettünk volna a Dunából, ezt jól meg is jegyeztük magunknak tanulságul hasonló esetekre….

IMG_4777

Néztük tehát kicsit  irigykedve a nyílt víz felől érkező csónakosokat, de ez igazán nem vont le az élményből, mert nem volt elég meleg se még, hogy a vízbe kívánkozzunk, azt se bántuk cseppet se, hogy a szúnyogok viszonylag hamar bekergetnek minket a jó meleg sátorba…


IMG_4795

IMG_4802

Arról sem beszélnek a képek, hogy milyen rázós lett a múltkori remek, csak kissé poros földút a kukoricáson át Nagynyárád és Mohács között. Visszafelé nem is arra megyünk, hanem inkább kerülővel az aszfalton.

Meg hogy az az út, amely Kiskassáról Peterden át visz az Újpetréről Pécs felé vezető úthoz, hogy az mennyire gyönyörű volt egy jó évvel ezelőtt, reggel indulás után, a napraforgós, patakos völgyben. Az ellenkező irányban. Mert most a kegyetlenül meredek  horhoson fel kellett tolni a bringákat, és ez már egyikünknek sem esett annyira jól két nap bringázás és sátrazás után…

A sátorban töltött éjszaka pihentető voltáról megoszlanak a vélemények. Én például nem aludtam annyira  jól, mert a kényelmünket szolgáló egy réteg polifomhoz képest puhány testemnek sok volt a göröngy a gondos helykiválasztás ellenére.  Viszont hajnalban volt valami rémálmom, ha jól emlékszem munkahelyi, no az a göröngyöknél rosszabbul esett…

IMG_4782

Azt már régóta tudjuk, hogy hazafelé az a bizonyos újpetrei út mennyire hosszú tud lenni… Meg hogy a szél, az minden körülmények közt szembefúj. És ha addigra a délutáni napocska is beizzít, akkor bizony süti az embert, méghozzá a nyílegyenes úton  kizárólag a bal térfelét. A másik marad sötét és mohás…

A sok rinyálásból azért  senki se vonja le azt a következtetést, hogy már másnap nem indultam volna neki újra akár ugyanennek az útnak!
Mondjuk egy alapos kimosakodás, és egy rendes puha ágyikóban töltött éjszaka után…

2014. július 22. Posted by | útleírás, bicikli | Hozzászólás

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.